Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Utcaképek
f O , én szeretem a bús pesti népet, mely a Külső-Józsefvárosba tépett ruhákba jár vasárnap délután és ámolyogva, szédelegve hallja, hogy dong a tükrös kávéházak alja s a mozi-reklámokra néz tunyán. Sokszor úgy érzem, szinte-szinte vétek, hogy csöndben élek, nem nézek felétek, s az álmok lenge fodrát fodrozom. Ilyenkor aztán, elhagyott vasárnap, kis görbe közein a téli sárnak vezeklőn járok az utcátokon. Itt élnek ők, a kedveskék, e járdán, letaposott cipősarokkal, árván, kávémérésbe bújva hallgatag. Éhes leányaik, kiket szeretnek, kopott árvácskák, fáradt, vézna szentek, gázláng alatt sötéten állanak. Ki nézte meg, mit rejt szobájuk árnya? Ki leste meg, van-e ágyukba párna? Ki látta, hogy mi a bús, pesti nép? Én láttam a munkást és lázra bújtott, sápadt arcát, hogy rossz szivarra gyújtott, én láttam a föld vérező szívét. Bármerre mennék, ide visszatérnék, bármerre szállnék, átkozott, szegény nép, a gondodat kiáltaná a szám, mert bánatkővel van utcád kirakva, szemed a bánat végtelen patakja s jaj, ez a föld, e bús föld a hazám. 1913 {Öl., 384-385. old.) 149
