Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Alakok
Részeg ember 1935-ben Tanulmányfő Már három órája beszél. Kilenc órakor megállott itt az utcánkban, házunk előtt kezében üres borosüveg. Csak úgy ötletszerűen beszélni kezdett erről-arról. Most már éjfélre jár, s még mindig beszél. Mi, akik a forró, fekete, nyári éjszakában egy kis hűvösséget keresünk, ingujjban könyöklünk ki a nyitott ablakba, s hallgatjuk. Ki nyíltabban, ki rejtezkedőbben hallgatja, hogy mit mond a részeg ember. Mert az, amit mond - mi tűrés-tagadás -, érdekel bennünket, ha mosolygunk is rajta. Valóban, amint végigtekintek a kivilágított ablakok során, melyekben férfiak, nők, gyerekek vannak, a kép fölöttébb hasonlít egy színház nézőteréhez. Az ablakok a páholyok, az utcapadok a zártszékek, a gyalogjárón csoportosulok a földszinti állóhely nézői, s ő, aki szónokol és hadonász, a színpadon ágáló színész. Majdnem telt háza van. Úgy látszik, a színpadi válságról terjesztett hírek túlzottak. íme, valamennyien félretesszük munkánkat, olvasmányunkat, talán még a színházat is elmulasztottuk, hogy cserében érte valami lelki kitárulkozást és önvallomást kapjunk. Elepedünk egy kis őszinteségért. Ez a költészet sohasem árulhat petrezselymet. A részeg ember cingár, fekete férfi, hajadonfőtt van, kalap nélkül, kiska- bátban, a heveny szeszmérgezés izgalmi állapotában. Miről beszél? Mindenről a világon, ami eszébe ötlik, de elsősorban önmagáról, a lehető legszabadabb eszmetársítás alapján. Minthogy szavaira kevés közvetlen 134
