Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - F. DÓZSA KATALIN: „Kaftán, srájmli, pajesz idegen volt számára"

jóakaratú figyelmeztetésül, hogy: »ez a szabadságháború nem a ti szabadságfoké" mégis, ugyanaz a zsidó, akinek eddig az emberek közt a bántalmon és megvetésen kívül egyetlen jóul csak a profit jutott, most, mintha minden elszenvedett sérelem jóvátételének napja sütött volna széjjel, egyszerre csak odadobja profitját, életét, mindenét ezért a szabadságért [...]." 1 Bondy úgy vélte, hog)' a hadiszállításokkal ő is szolgálja a szabadságharcor, mert „nincs szabadság poszró, bakancs és ló nélkül".

22 Nem tudni persze, hog)' már az ősök is ilyen világosan látták helyzetüket a liberalizáció és emancipáció hajnalán, vag)' Hatvány a regény megírása idején szerzett tapasztalatai alapján írta ezeket a keserű sorokat. Bondy Hermann, apja megrökönyödésére, a német kulrúrát tekintette sajátjának, ahogy az magától értetődő volt a német, osztrák, sőt a prágai zsidók körében is. A kamasz Zsiga viszont azért haragudott apjára, merr az nem, vagy rosszul beszélt magyarul. A magyar zsidóságban a második, Bondy Hermannt követő generáció a leherő leglelkesebben magyarosodon. Ebben sem álltak egyedül. A Gründerzeit, azaz az alapírás időszakában (de Tulajdonképpen már a reformkortól a 19. század végéig) a Magyarországra jövő különböző nemzetiségű polgárság rendkívül gyorsan magyarosodott, annál is inkább, mert a monarchián belül és kívül kiváló volt a „romantikus, szabadságszerető" magyarok imázsa.

23 Természeresen Hegedűs Géza ősei között is volt negyvennyolcas tiszt, aki „zsinóros menrében",

24 egyenruhában örökíttette meg magát. A magyar nyelvet megtanulni nehéz volt, bár megpróbálták, és a második, harmadik nemzedéknek kiválóan sikerült, sőt mint tudjuk, sokan közülük magyar íróvá is váltak. De a nyelvtanulásnál könnyebb volt magyaros zsinóros ruhár viselni, s a kiegyezés idejében, az 1860-as években mindenki abban járr, akkor is, ha eg)' szót sem tudott magyarul.

25 Sokan utána is megtattották ezt a viseletet. Krausz Simon írja visszaemlékezéseiben, hog)' amikor a Lloyd Kaszinó tagjaként kárryázorr, „fájllandó kibicünk Ehrlich Mózes bácsi volt, az akkori idők egyik legsajáto21 Uo. 21-22. old. 22 Uo. 21. old. 23 Ezt a romantikus imázst jól érzékelteti Franz Werfel Barbara című regényében. Ld. Werfel, Franz: Barbara oder die Frömmigkeit. Berlin, Wien, 1929. 99. old. 2i Hegedűs: /'. m. 11. old. 25 Herczeg Ferenc írja visszaemlékezéseiben, hogy sváb nemzetiségű nagybátyja Velencében szűr szabású kabáttal, zsinóros atillával keltett feltűnést. Hamarosan lelkesen tudatták vele, hogy van egy másik zrínyit viselő, ezüstfokost lóbáló atyafi is a lagúnák városában. A két földi azonban sokáig bujkált egymás elől, míg végül a Szent Márk téren szinte egymásba botlottak. Guszti bácsi kényszeredetten fordult a másik magyarhoz: »Entschuldigen's, sind Sie auch ein Ungar?«, mire a másik megkönnyebbülten felelte szintén németül (mert újvidéki szerbként ő sem tudott magyarul), hogy igen, ő is magyar. »De ki beszélt akkor Pesten magyarul? csak a jurátusok és az írók« - fejezte be a jellemző anekdotát Herczeg Ferenc." Ld. F. Dózsa Katalin: Eltűnt idők, letűnt divatok 1867-1945. Budapest, Gondolat Kiadó, 1989.16. old., valamint Herczeg Ferenc emlékezései. A szöveget gondozta és a bevezetőt írta Németh G. Béla. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985. 75-76. old.