Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - S. NAGY KATALIN: A képzőművészpálya mint asszimilációs lehetőség a 19. század végén, 20. század elején

az életét. Derűsen, vidáman élt, festett, soha, semmiféle díjat, kitüntetést nem kapott, naivitásában ez sohasem bántotta. Apja, Schönberger Mór a Nyitra megyei Galgócon hitközségi falusi tanító, anyja a mélyen vallásos, orrodox Glück Jozefa. A család 1890-ben Budapesr külterületére, majd 1896-ban a városba költözik, így Schönberger Armand iskoláit már a fővárosban végzi. Korán kezd rajzolni, festeni, 1900-tól a Képzőművészeti Főiskola ingyenes esti aktrajzolási Tanfolyamár látogatja. A szegénység akadályozza meg, hog)" beiratkozhasson a főiskolára. Münchenben ingyen tanulhat Anton Azbé szlovén mester modern szellemű szabadiskolájában (innen indult Kandinszkij, Javlenszkij festői pályafutása is). Itt alapozódik meg színismerete, Cézanne hatása és a geometriai alapformákra redukálás igénye. Az a kifejezési eszközrár - például a széles ecsertel felvitt keveretlen, tiszta színek használata -, amit Azbé irányításával elsajátít, egész életére meghatározóvá válik munkásságában. Nag)" Tibor az 1958-as műcsarnokbeli kiállírás katalógusában így idézi fel az indulás éveit: „A proletár életsorú, sokgyerekes falusi iskolamester fiában már a Nyitra megyei szülőfalu, Galgóc (itt született 1885-ben) kopott kis elemi iskolájának falai közt feszeng a festői elhivatás érzete. Iskoláztatni nemigen tudták volna, hiszen a nyomorgó népes családot kenyérrel is bajos volt ellátni. De a »makacs kis Armand« már tizenhárom éves fejjel elhatározza magát, hogy - törik-szakad - festőművész lesz! És, 21 Schönberger Armand kiállítási katalógus. Budapest, Műcsarnok,1958. hogy ez elhatározásában ne legyen nagyobb terhére apjának, anyjának, testvéreinek, a kamaszmerészség és az ifjúi koraérettség határán »önallositja magat«. Ha közönséges kalandvág)' fűtötte volna, tán még így is mondhatnók: »vilagga ment«. Csakhogy a művészi hivatás érzetétől korán áthatott fiúcska szívét és eszét tiszta vágyak vezérelték. Családi köre melegétől elszakadva, szeretettel fordulr a tágabb világ felé, egyszersmind önmagába is mind mélyebben. A legnyomasztóbb nyomorban, az élet gorkiji elesettjei közt, sorsukban szemérmesen osztozva, nem züllött, hanem magasztosult élete. Nem a szegénység jogán, hanem kizárólag tehetségével próbálkozott pallérozódni. S miután valósággal felhabzsolta és megemésztette a budapesti és bécsi képtárak és egykori kiállítások műveit, tanulmányi anyagát, tizenhét éves fejjel már Münchenben tájékozódik. Münchenben akkoriban már eldőlt a harc az élettelen kötöttségű, zárt falak közé szorult akadémizmus és a szabad szellemű művészet közt - ez utóbbi javára. Főiskolai színvonalú szabadiskolának fogadták el a művésztársadalomban azt a festőiskolát, amelynek a morva Azbé volt a feje. Merészségnek mondták sokan, amikor a »kétes előiskolájú gyerekember« bekopogtatott a híres, büszke mesterhez, és szerényen - pár garassal zsebében - érdeklődött a fölvételi feltételek iránt. És valóságos csudának híresztelték, amikor a mester a fiú próbarajzai s első ecsetvonásai láttán ekként nyilatkozott: »Önt kedves ifjú barátom, beiratkozási díj és tandíj nélkül is szíves-örömest tanítványaim közé fogadom. Legyen otthona az iskola, tekintse testvéreiként legjobb tanítványaimat.«"

22 22 Schönberger Armand katalógus, 1958, Műcsarnok, Magyar Nemzeti Galéria Adattára.