Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - KONRÁD MIKLÓS: Orfeum és zsidó indentitás Budapesten a századfordulón

sorsán, egyszerre élvezte a jiddis nyelvű darabokat és tapsolta meg a zsidók elmagyarosodásába vetett hitet kifejező dalt. A zsidó kispolgárság önazonosságának sajátossága tehát a kötődések egyidejű többfélesége volt. Olyan kötődéseké, amelyek elméletben markánsan eltértek egymástól, s amelyeket ezérr általában egymással antagoniszrikusnak, lényegében egymást kizáróknak tekintünk. A mindennapokban mindazonáltal ezek a kötődések, így vagy úgy, láthatóan megférrek egymással. Érdekes és megválaszolhatatlan kérdés, hog)- a Király utcai kiskereskedőben, ügynökben, alkuszban miféle gondolatokat és érzelmeket kelrherrek az olyan, máig paradigmarikusnak rekintett ellenpárok, mint „orthodoxia" és „neológia", illetve „asszimiláció" és „cionizmus", már ha ezek az ideológiai alternatívák a tudati szinten egyáltalán megfogalmazódtak bennük. Nem kétséges, az orfeumok kispolgári zsidó közönsége sem kerülhette el teljesen, hogy valamilyen szinten szembe ne nézzen a modern zsidó 1er szellemi dilemmáival. Ám ha az alapmotívumát tekintve a kirekesztésről és a befogadásról szóló Klabriasparthie álral kiválrott nevetés bizonyára többértelmű volt is, nem valószínű, hog)'a rajta mulató közönség naphosszat „identitásának" mibenlétén gyötrődött volna. Az orfeumok műsorait a korabeli felekezeti lapok szerzői, olykor a zsidó képviselők, vagyis a neológ zsidóság (félig-meddig amúgy kéretlen) szószólói élesen elítélték. Nemcsak azérr, mert ha csökkenő mértékben is, de gyakran továbbra is németül, ilierve jiddisül hangzorrak el. Nemcsak azért, mert a felekezeti élet világi és vallási vezetőinek kigűnyolása érthetően nem nyerte el a tetszésüket. És nem is csupán azon okból, merr a vállalt alpáriság és trivialirás alapvetően ellenkezett a Bildung eszményével. Vagyis nemcsak azért, mert a mulatók bohózatainak „zsidó" figurái jócskán eltérrek a művelt neológ középosztály által felállított modern zsidó ideáltípusától. Az orfeumok humorát az „asszimiláns" felekezeti lapok, ám nemcsak ők, hanem a cionisták is, legfőbbképpen azért ítélték el, mert öngúnyolást, a zsidó én megtagadását, öngyűlöletet láttak benne. A zsidó vicceket, Komlós Aladárról kezdve Patai Györgyig (illetve Raphael Pataiig) utánuk is sokan értelmezték ilyesféleképpen. Szerintünk az orfeumok darabjai, éppen ellenkezőleg, arra nyújtottak leherőséget, hog)' a kisebbségi létből fakadó tudatos-tudattalan feszültségeket a humor eszközével oldják fel. Nem öngúnnyal, hanem (ön)iróniával.