Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - KONRÁD MIKLÓS: Orfeum és zsidó indentitás Budapesten a századfordulón

dó volt fizetni. A zsidónegyed szórakozóhelyein kereszrül a fővárosi zsidó kispolgárság identitásáról is fel lehet talán lebbentem a fátylat. A téma már csak azérr is adja magát, merr az orfeumok közege, még hangsúlyosabban ralán, mint a helyszín, ahol elhelyezkedtek, dominánsan zsidó közeg volt. Az egyszerűbb, olcsóbb mulatókat a korabeliek leggyakrabban a némer „Brerr" („színpad") szóból kreált brettli, a német Sangerd-bó\ „magyarosított" zengeráj, illetve a franciából árverr chantant névvel illették. Hivatalosan dalcsarnok volt a nevük. Lényegében egyszerű, a forgalom növelése érdekében szórakozraró műsorr is nyújtó kávéházak voltak. A némileg - olykor valójában alig - elegánsabb mulatók a Magyarországon és Ausztriában honos orfeum névre hallgattak. A kettő között elvileg az volt a különbség, hog)' szemben a dalcsarnokokkal, az orfeumok kizárólag az előadás idejéig tarthattak nyitva, az előadás után iparhatósági engedélyük alapján csak az előadás céljára szolgáló terem mellért berendezert kávéházaikban fogadhatták a szórakozni vágyókat. A műsorszámok tekintetében azonban nem volt nag)" eltérés. A zömében férfiakból álló közönség asztalok mellett üldögélt és fogyasztott, míg a színpadon egyfelől artistaszámok (hasbeszélők, állathang-utánzók, kardnyelők, zsonglőrök, ekvilibrisrák, bűvészek, illuzionisták), másfelől kuplék, illetve egyfelvonásos zenés darabok váltakoztak. Az elegánsabb helye24 Gyárfás Dezső: Orfeum. Egy színész élete. Budapest, Kultúra Könyvkiadó, 1920. 35. old. 25 Somlyó Zoltán: A pesti kupié hőskora. (Literatura, 1928.). In: Párbaj és kultúra. Válogatott publicisztikai írások. Budapest, Magvető, 1986. ken belépődíj volt, az egyszerűbbeken, mint a Király utcai Mandl kávéházban, „az előadók a szám urán lejörrek a színpadról a nézőrérre és szalvétával letakart tányérkát tarrottak mosolyogva a vendég elé."

24 A előbbiekben rendes színpad voir, az utóbbiakban, így a Népszínház utcai Etablissement Wertheimerben a színpadot egy „háromlépésnyi, egyszerű spárgaszőnyeggel letakart dobogó" jelképezre.

25 A legelegánsabbnak számító, eleganciájában és szalonképességében a többi orfeumról, s pláne a chantant-októ\ markánsan eltérő Somossy Orfeum (1901-től Fővárosi Orfeum) színpadán a pikanréria viszonylag ártatlan volt, a Révay utcai Folies Capriceban, írta a budapesri mulatóhelyeket sorra járó cikk szerzője 1906-ban, már „borsos dolgok" is mentek, míg a Király utcai Tátra Mulató közönsége, jegyezte meg lakonikusan, „már nem prüdériáskodik".

26 Volt azonban valami, ami e szórakozóhelyek majd mindegyikében közös volt: elsöprő Többségükben, gyakran szinte kivétel nélkül zsidók voltak a tulajdonosok, a bérlők, az igazgatók, a karmesterek, a házi egyfelvonásosok és dalok szerzői, a színészek. És főleg: nag)" többségében zsidó volt a publikum is. Persze nem kizárólagosan. „Ősi traditio - írta Gerő Ödön 1891-ben -, hog)" a Király-utczának és mellékutcáinak »végigbumlizasa« a pesíi mulatságoknak utolsó felvonása." Az arisztokraták köztudottan szívesen látogattak el a Blaue Katzéba, Ru361. old. 26 Vári Rezső: Utazás a budapesti mulatóhelyek körül. In: Reflektor, 1906. november 17. 5-6. old. 27 Viharos: /'. m. 33, old,