Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - KONRÁD MIKLÓS: Orfeum és zsidó indentitás Budapesten a századfordulón

veket kínáltak, a divatártiboltok, szövetraktárak, kóser vendéglők és neológ, illetve orrodox mészárszékek között a vitrinekben híres rabbik fametszetű arcképei, imaszíjak és imaköpenyek, zsidó adomák gyűjteményei, a talmud kötetei és a neológ Rabbiképző Intézetben frissen lediplomázott és becsvágytól fűtött ifjú rabbik összegyűjrört prédikációi válrakozrak.

10 Purim éjszakáján a Király utca Chagall képeinek világát idézte, avagy, ahogy Kiss József írta 1874-ben, „egy darab középkor rikító színek" virre be „a modern életbe".

11 A századelőre érve persze történtek változások, de az utca hangulata alapvetően ugyanolyan maradr. Sőt. „Mindmáig - írta Ballá Vilmos 1927-ben (!) - nem igen változtak itt sem a tárgyak és személyek (épületek és lakók), sem a szokások és az atmoszféra. A legszembeötlőbb újítás az volna, hog)- a »két pisztolyos« omnibuszok már nem döcögnek errefelé."

12 A zsidónegyed lakosai zömében kispolgárok vokak, szerény kispolgárok, fényévek rávolságára a Lipótváros gyakran nemesített, olykor bárósírorr zsidó iparmágnásaitól és bankárjaitól. Kiskereskedők vokak, kisiparosok, kishivatalnokok, szabók, szatócsok, ügynökök, alkuszok, hordárok. „Szegény zsidónak itt van a hazája", írra az 1870-es évekre visszaemlékezve az itt felnövekedett Kóbor Tamás.

13 Több mint negyven évvel később a helyzet nem változott: „Valósággal tobzódik a nyomor", szörnyülködött 1914-ben egy tiszavirág-életű ortodox hetilap szerzője az Erzsébetváros zsidó lakossága kapcsán.

14 A hetvenes évekhez képesr a kerület közbiztonsági szempontból konszolidálódott, „a Király-urczában estenden nyugodtan ballaghat a polgár - nyugtázta a Budapesti Hétfői Hírlap 1904-ben -, nem dobnak nyakába drórhurkot a kapualjból".

15 De a szegénység maradr. Noha ez a kispolgárság alkotta Budapest zsidó lakosságának zömét, zsidóságukhoz, a magyar társadalomhoz való viszonyukról szinre semmit sem tudunk. Róluk maradr fenn a legkevesebb írásos forrás, ők sem írtak magukról, őróluk is ritkán írtak. A korabeliek, a felekezeti életben aktív vag)' éppenséggel ettől már szinte teljesen eltávolodott (alkalmasint kitért) zsidó, illetve nem zsidó írók, újságírók, publicisrák, értelmiségiek sokat elmélkedtek ugyan a magyar zsidók önazonosságának kérdésén, de a középosztályi szerzők „zsidók" alatt mondhatni kizárólag a művek középosztályt érrerték. A kispolgárokról alig írtak, s amikor írrak, az inkább a negyedről szók, ahol ékek. A többnyire zsidó származású szerzők tollából fakadó leírások inkább deskriptívek voltak, mint értelmezők, Kóbor Tamás kivételével inkább az orcákról beszékek, mintsem lakóikról. Alapvető jellegük a kuio Hevesi Lajos: Karczképek az ország városából. Budapest, Franklin, 1876.158. old.: X. [Ignotus]: Antisémiiaság. In: A Hét, 1895. február 3. 69. old. h Szentesi Rudolf [Kiss József]: Budapesti rejtelmek. Budapest, Deutsch Testvérek, 1874. III. 144. old. 12 Ballá Vilmos: A kávéforrás. Budapest, Légrády, 1927.95. old. 13 Kóbor Tamás: Ki a ghettóból. Budapest, Franklin, 1911. II. köt. 227. old. 14 Radó István: Zsidó munkanélküliek. A nagy számlálás epizódjaiból. In: Hitőr, 1914. március 27. 8. old. 15 A kék macska és társai. In: Budapesti Hétfői Hírlap, 1904. augusztus 21.1. old.