Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - PEREMICZKY SZILVIA: Az emancipáció utáni Finde siecle - Budapest és Gustav Mahler

ság emancipációjának híve volt, de azért ellenezte a gyors emancipációt, mert az már túlzottan asszimilálódott a német kultúrához.

2 Ez a rendencia azonban a reformkortól kezdődően megfordult, s 188l-re Budapest zsidó lakosságának 59, 1891-re pedig már 75 százaléka vallotta magát magyar anyanyelvűnek.

3 A mózeshitű magyar vagy a „kálomista zsidó paraszt" ideája nemcsak a nem zsidó, de a zsidó társadalom számára is a magyar zsidóság követendő példájává válik. A reformkor idején először magyarul verselő zsidó költők (Heilprin Mihály, Szegfi Mór, Reich Ignác és Diósy Márton, aki Kossuth titkára volt) túlfűtött érzelmei meglehetősen erős asszimilációs-integrációs késztetésről tanúskodnak. Az emancipációs törvény megszületésének idejére, 1867-re már olyannyira követendő példa a magyar nyelvű, magyar nemzetiségű zsidó ideálja, aki az emancipációért cserébe kész lemondani szokásai nag)' részéről és a magyar kultúrához asszimilálódni, hog)" a jiddis nyelvű ortodoxia 1864-ben, félve a zsidóság beolvadásától, drákói szigorral próbált ezzel szembeszállni - mérsékelt sikerrel. Ezzel párhuzamosan a zsidóság nemcsak asszimilálódott a magyar kultúrához, de egyik lényeges közvetítőjévé is vált. Arany, Perőfí vagy Jókai első fordítói és nyugati népszerűsítői között ott találjuk az Arany-balladákat fordíró Dóczi Lajost, Hermann Kleint, A karthauzi és az Abafi fordítóját, valamint Petőfit, Eötvöst, Jókait, a Katona Bánk bánját szintén németre árültető Dux Adolfot, vagyis azt a polgári zsidó réteget, amely ugyan már magyarosodott, de többnyelvűségét fenntartotta. A többnyelvűség és kultúrahordozás részint a zsidó tradícióból, a tanulás hagyományosan kitüntetett szerepéből is következik, de ugyanakkor az integráció szándéka is felfedezhető benne. Ahogy látni fogjuk, Fenyvessy Ferenc nem véletlenül állíthatja a Parlamentben egy indulatos vita során, hog)' az Operaház közönségét az arisztokrácia mellett elsősorban a polgári, ezen belül is nagyszám2 Ld. Katz, Jakov: Az előítélettől a tömeggyllkosságig. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 325-329. old, NB: a német nyelv használatát nemcsak a zsidóságnak, de az arisztokráciának, illetve olyan művészeknek is felrótták, mint Liszt Ferenc. Az utóbbinak például nem más, mint az a Zichy gróf, aki az Opera intendánsaként összetűzésbe kerül Mahlerrel. A nyelvi-kulturális problémákról ld. Komoróczy Géza: Zsidó nép, zsidó nemzet, zsidó nemzetiség. In: Élet és Irodalom, 2006. június 16. Széchenyihez ld. Barany, Gerorge: Stephen Széchenyi - And the Awakening of Hungarian Nationalism, 1791-1841 Princeton, New Jersey, Princeton University Press, 1968. A képet árnyalja az is, hogy Széchenyi általában ódzkodott a gyors asszimilációtól. A reformkorról és a 19. század végéről ld. még Komoróczy Géza (szerk.): A zsidó Budapest. Hl. Budapest, Városháza - MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1997; Komlós Aladár: Magyar zsidó szellemtörténet a reformkortól a holokausztig. Hl. Budapest, Múlt és Jövő Kiadó, 2001 ; Peremiczky Szilvia: Árpád és Ábrahám földiek voltak(?) In: Szegedy-Maszák Mihály - Veres András (szerk.): A magyar irodalom történetei. Budapest, Gondolat, 2007; Szálai Anna (szerk.): Házalók, árendások, kocsmárosok, uzsorások - Zsidóábrázolás a reformkori prózában. Budapest, Osiris, 2002; Szálai, Anna (eds.): In the Land of Hagar - The Jews of Hungary: History, Society and Culture. Tel Aviv, 2002. 3 Vörös Károly: A budapesti zsidóság két forradalom között, 1848-1918. In: Varga László (szerk,): Zsidóság a dualizmus kori Magyarországon. Siker és válság. Budapest, Pannonica Kiadó - Habsburg Történeti Intézet, 2005. 49. old. 4 Ld. Komoróczy Géza: /'. m.