Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)
ÉLET, TÉR - GERHARD J. WINKLER (KISMARTON/EISENSTADT): Joachim József és Goldmark Károly
tői azonban még nem kevésbé gálád módon: 32 mint írja, az évszázados diaszpóra a zsidóságor abban az irányban szocializálta, hogy fő törekvése a befogadó nép nyelvének lehető legpontosabb leutánzása legyen. Ez pedig, Wagner szerinr, a művészetekre is érvényes - és legfőként azokra az. A zenében azonban ez hideg simasághoz vagy érthetetlen habogáshoz vezet, merrhogy a zenét az ősgyökerek kell hog)- „belülről" irányítsák. Ezen a területen tehát a zsidók nem képesek igazi kreativitásra. Wagner mindezr sikeres konkurensei, Mendelssohn és Meyerbeer ellen fogalmazta meg. A dolgozat önálló publikációként való újra megjelentetéséhez 1869-ben írott utószavában -Joachim éppen eg)" éve költözött át Berlinbe - Wagner még egy lapáttal rátesz, amennyiben látleletét gyakorlatilag az egész német zenei életre kiterjeszti, mindenütt a „zenei zsidóság" fondorkodásait szimatolva. A cikk első megjelentetése óta eltelt alig húsz évben a „zenei zsidóság" gyakorlatilag minden kulcspozíciót elfoglalt - így Wagner -, s egy olyan tehetség, mint például Schumann, élete utolsó éveiben, a környezetét érr rúlzott zsidó befolyás miatt teljes „tehetetlenségbe süppedt" stb. Nem csupán ez az utalás tartalmaz egyérrelmű oldalvágást Joachim irányában; a hegedűművész „leválását" Liszrről Wagner ugyancsak a „jövő zenéje" elleni zsidó összeesküvés tüneteként magyarázza. 34 Antiszemita támadásai burkoltan azonban az ellen a művésztípus ellen is irányulnak, amelyet Joachim egyre inkább kezd megresresíreni: tudniillik a növekvő specializálódás által megszülető - Wagner szóhasználatában „zsidó-improdukrív" - zenei interprerátor ellen, aki már nem maga komponál, hanem zsenialitását elsősorban mások műveinek szolgálarába állítja. 35 Wagnert mint kiemelkedő kortársat és a zenei életben meghatározó véleményformálót Joachim nagyra értékelte; ezzel szemben Wagner Joachimot a klasszikus kettős kötöttség skatulyájába vetette, amennyiben „német művészként" való önmeghatározását megkérdőjelezte. Joachimnak még csak leleplezve sem kellett magát éreznie életrajza elragadorr része okán ahhoz, hog)" Wagner révén megértse: számára nincs menekvés a „zenei zsidóság" csapdájából. Épp azon a ponton, ahol gyakorló művészként talán a legközelebb érezte magát a „német zeneművészethez", nevezetesen a klasszikus mesterművek iránti interpretátori odaadásában - épp ebben bizonyult a legmélyebben „zsidónak". Hog)" e „zsidó örökségből" személyes „zaklarottság" 7 követkeEnnek értelmezéséhez Id. Katz, Jacob: Richard Wagner - Vorbote des Antisemitismus. Königstein/Taunus, 1985. 59-80. old. Wagner, Richard: Das Judenthum in der Musik. Leipzig, 1869. 33-57. old., különösen 51. old. Wagner összegyűjtött írásaiban az utószó az Aufklärungen über „das Judentum in der Musik" cím alatt jelent meg újra. 8. köt. 238-260. old. „Egy addig hón odaadó barát, egy nagy hegedűvirtuóz leválásával [...] megkezdődött a minden oldal felé nagyvonalúan gyanútlan Liszt Ferenc ellen az a dühödt agitáció, amely végül csalódásához és megkeseredéséhez vezetett nemes fáradozásaiban, hogy Weimart a zene oltalmazó hajlékává tegye." Uo. 40. old. 35 Vö. Hinrichsen, Hans-Joachim: „Musikbankiers" Über Richard Wagners Vorstellungen vom „Judentum in der Musik". In: Musik & Ästhetik, 5 (2001). 19. sz. [Stuttgart, 2001. július.] 72-87. old. 36 Ld. 16. jegyzet. 37 Borchard: /'. m. 127. old.
