Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KARÁDY VIKTOR: Zsidóság Budapesten a 20. század első felében

fedte, s az idővel egyre kevésbé a zsidóság társadalmi definícióját, hiszen az érintettek minden egyéb későbbi vag)' alternatív azonosítása (még a náci mintájú is) csak a felekezetre való utalással - lett légyen ez a felmenők felekezete - tudta megragadni a zsidó csoporrazonosság törzskategóriáját. Ebből a szempontból a budapesti zsidóság már a reformkortól egyre nagyobb mértékben - az 1868-as „Zsidókongresszus" után már egyértelműen többségileg - a honi rokonnépességnek a mendelssohni Haskalah értelmében „felvilágosodott", azaz a vallási hagyományt csak szelektív módon, „modernizálva" (leegyszerűsítve, a hívők időmérlegében korlátozottan, s rítusrendileg, bevallatlanul a keresztény szokásokhoz igazítva) elfogadó szárnyához tartozott. A Pesti Izraelira Hitközség az ország (és egész Európa) messze legnagyobb „neológ" irányultságú hirközsége volt, s hivatalosan a fővárosi zsidóság 90 százalék feletti részarányát képviselte, ha hihetünk a hitközségi anyakönyvek számainak. Igaz, a maradék 5-10 százalék nagyságrendű ortodoxia tömege is kiemelkedett a Soá előtt a magyarországi rokon hirközségek hálózatából. Mégis, átlagában a pesti zsidóság minden bizonnyal az ország legszekularizáltabb, s az „asszimilációra" leghatározottabban beállított zsidó népességét alkotta. Mindezt tetten érhetjük a kollektív identitásra vagy annak átalakulására vonatkozó összes többi jelzésnél. 42 Az egész nyelvváltási folyamatra ld. áttekintő tanulmányomat: Karády Viktor: Egyenlőtlen elmagyarosodás, avagy hogyan vált Magyarország Ezek legelemibb tényezője eg)" bevándorló, s kezdetben teljesen idegen ajkú népességnél a nyelvhasználat és a nyelvtudás. Ebből a szempontból a tárgyak aggregátum - röviden összefoglalva - kettős atculatot mutatott. Egyrészr a leggyorsabban akkulturálódó nyelvi kisebbséget képezte a 19. század jó részében még többségileg elsősorban német, másodsorban szláv ajkú fővárosi népességben. Alásrészt sikeres elmagyarosodása mellett a többi allogén csoportnál sokkal inkább megtartotta, illetve megerősítette részben eredeti, részben az asszimilációs modernizálódás folyamatában (nevezetesen az intenzív iskolai és művelődésbeli mobilitás során) megszerzett többnyelvűségi tőkéjét.

42 1910-ben például a fővárosi zsidóknak már kereken 90 százaléka volt magyar nyelvű, szemben a röbbi nagyobb, allogén részlegeket is magukba foglaló felekezeti csoporttal, azaz a katolikusok 84 százalékával vag)" az evangélikusok 79 százalékával. Ugyanakkor azonban a zsidóknál eg)" főre átlagosan majdnem két (1,94) beszélt nyelv jutott, szemben a katolikusokkal (1,54 nyelv), az evangélikusokkal (1,76 nyelv) vag)" a reformárusokkal (1,29 nyelv).

43 A nemzeti „asszimilációnak" ritkább, de - főképp a polgárosodott rétegekben - annál fontosabb stratégiai aktusa volt a családnév magyarrá tétele, mivel ez látványosan fejezte ki a magyar identitás választását, az iránta való elkötelezettséget, az magyar nyelvű országgá? In: Uő: Zsidóság, polgárosodás, Lm. 151-195. old. 43 BStÉ, 1909-1912. 44. old.