Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KARÁDY VIKTOR: Zsidóság Budapesten a 20. század első felében

népesség 60 százaléka. Ha a zsidók által szintén erősen lakott IV. (benne Újpesttel) és VIII. kerülerer is hozzávesszük ezekhez, akkor megállapíthatjuk, hogy a jelzett öt kerület fogadta be a világháborúk közötti fővárosi zsidóság több mint három18 negyedét (76,5 százalék). A holokauszt túlélői csak fokozatosan és részlegesen vándorolnak majd el a hagyományos „zsidónegyedekből". A legutolsó felmérési eredmények azt mutatják, hogy a jelenkori (1999) fővárosi zsidóság legerősebben az Ujlipórvárosban koncenrrálódik, de 1945 óta már jelentős kirajzás történt Budára is, nevezetesen a Rózsadombra.

19 Ezek a népesség nyers megoszlására vonatkozó adatok persze igen komplex módon eltérő demográfiai és rétegszerkezeti elemeket takarnak, melyek között a legfontosabb talán a műveltebb és „modernizáltabb" rétegek koncentrációja az emblematikus nevű Lipótvárosban (1945 után már inkább ennek „újlipótvárosi" negyedeiben), s velük szemben a leghagyományosabb kispolgári csoportoknak a tömörülése a máig is „zsidónegyednek" tekintett VII. kerületben és a VIII. kerület belterületi részein. „Természetes" népmozgalom A modernkori népességek nép mozgalmában magáról értetődően egyre kevesebb minősíthető „természetesnek", hiszen a népesség állapotára vonatkozó adottságok rendre az érintettek stratégiai döntéseinek 18 Uo. 123. old. (házasodás, gyerekszám), illetve a gazdaság és az egészségiig)' helyzetének (halálozás), valamint - háborús korban — a katonai-politikai konjunktúrának a függvényei. Mindez talán a többieknél is fokozottabban vonatkozik a városi zsidó aggregátumokra, részben ezek különleges modernizációs készsége révén, ami a demográfiai magatartások terén is nyilvánvaló, részben az egész csoport 1919 után nyilvánvaló s a fasizálódással akut jelleget öltött társadalmi fenyegetettsége következtében. A budapesti zsidóságban is jól megfigyelhető az európai városi zsidó népességekre mindenütt többé-kevésbé jellemző gyors a többi népcsoportoknál sokkal korábbi és általában gyorsabb lefolyású — „demográfiai átmenet". Ennek főbb jellemzői legelőször (a 19. század óta) a halálozás rohamos csökkenése, melyet a családtervezéssel beálló termékenység-mérséklődés követ, hog)" eg)' későbbi fázisban beálljon egyfajta (sohasem teljes) egyensúly, melyet a kis gyerekszám és a tovább gyengülő halálozási kockázat mellett a népesség markáns öregedése jellemez. A fővárosi zsidó halandóság korai enyhülése a 19. századtól jól megragadható. 1880-ban a zsidó halandóság (19 ezrelék) már a nem zsidó lakosságra jellemző (39 ezrelék) felénél is alacsonyabb volt, s ez a distinktiv különbözet egészen az 1920-as évekig (1920-ban 16 ezrelék, szemben 26 ezrelékkel) fennmaradt. A későbbiekben azonban a zsidó korfa elöregedése folytán a nyers halálozási ráták közötti arány 19 Ladányi János: A zsidó népesség, /. m. 84-85. old.