Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció
amelyek újratermelhetik a mítoszoktól való búcsú során elveszített tartalmakat és értékeket. Az egyik oldalon a kisebb és nagyobb csoportok, osztályok, egyének állandónak nevezhető folyamatok során a „búcsú" aktusaival elveszítik tradicionális értékeiket, mentális világképüket, identitásuk elemeit. Ha azonban a búcsú e folyamata (ami -XLállandó értékvesztés folyamata is, ha tetszik, egy „értékmentesen" értett állandó értékvesztés) megfogható emancipáció nélkül meg)" végbe, akkor teljesen természetesnek kell tartanunk azt, hog)" az állandó értékvesztések és megrázkódtatások hatására szükségszerűen olyan attitűdök rendszere alakul ki, amely a modernizáció, a racionalitás vag)' éppen a „varázstalanítás", esetleg a mítoszoktól való búcsú ellen irányul. A saját identitás és értékvilág ilyetén „védelme" természetesen csak látszatgyőzelmekhez vezethet. De a racionalitás vag)* a modernizáció „győzelme" sem lehet teljes vag)" adekvát olyan egyének és csoportok esetében, akik Mannheim Károly-i értelemben vett „léthezkötöttségük" szellemében akár kognitív hibák vag)' pszichológiailag torz magatartásmódozatok árán is ragaszkodnak saját értékvilágukhoz, identitásukhoz. Az emancipációs mozzanatokat nélkülöző racionalizáció és modernizáció még eg)' határozottan antimodern attitűdöt is más megvilágításba helyez. 17 Az emancipáció „fenomenológiája" elsősorban minden emancipációs folyamat sajátlagos autopoietikus természetére alapul, az önszerveződésnek, a szerves önkibontakozásnak arra a folyamatára, amelyik a formális egyenlőség kiharcolásával egyidőben és mintegy amögött a valóságos nembeli értékek állandó növekedését eredményezi. 1 Az emancipáció alapvető meghatározásai közé tartozik továbbá az is, hog)" minden esetben valakihez, valakikhez, a kultúra, a civilizáció és a társadalmiság addig elért legmagasabb szintjéhez emancipálódunk, miközben a szóban forgó mértékek semmiképpen sem absztrakt nagyságrendeket jelentenek, de élő, valóságos csoportokhoz, egyénekhez való emancipálődást. 1 Már e két alapmeghatározás is egyértelműen mutatja, hog)" jóllehet az emancipálódási folyamat öntörvényű, megvalósulásához mégis szükség van olyan politikai és társadalmi feltételekre, amelyek biztosítják a 16 Mannheim Károly tudásszociológiájának középponti fogalma, a „léthezkötöttség" ezért rendelkezik gondolatmenetünk szempontjából középonti jelentőséggel. A modernség vagy a racionalitás ellenzőinek kognitivista elutasítása legitim és magától értetődő, korántsem áll ez azonban így a léthezkötöttségi viszonylattal. 17 E jelenségek igen ritka kiemelkedő irodalmi ábrázolásai (mint például Hermann Broch regényei) gyakran dolgozzák ki ennek az attitűdnek azt az oldalát is, amelyben a leggyakrabban még az érintett protagonisták előtt sem világos minden esetben, vajon egy antimodernista (antiracionális) beállítódás vagy pedig az emancipáció hiánya kiváltotta szenvedés motiválja-e erősebben cselekedeteit, is A klasszikus német idealizmusra emlékeztető terminológia használata (pl. „nembeli értékek") arra a megkerülhetetlen mozzanatra emlékeztet, hogy az emancipáció gondolatköre elképzelhetetlen a klasszikus német idealizmus belső evidenciái nélkül. Mert mi más a német klasszikus idealizmus, mint a nembeli értékek történeti artikulációjának dinamikus és módszertanilag tudatos rekonstrukciója, és az egyének, illetve a nagyobb csoportok történeti belépésének előlegezése az értékek e világába, s mi más lenne ez a „belépés", ha nem maga az emancipáció folyamata?
