Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció

ges, hog)" ez a séma a lehető legmélyebben meghatározott minden történet-konstrukciót. Második alternatíva. Abból is kiindulhatunk, hog)" a 19. század harmadik és negyedik negyede (számos ok van erre a talán váratlannak ható megkülönböztetésre) volt az európai civilizáció igazi csúcspontja (bizonyos értelemben, amely természetesen eg)" pillanatig sem jelenthet sem szorosabb determinációt, sem pedig rejtett ideológiát), netán a tetőpontja. Ennek a feltevésnek a jegyében az emancipáció, az általunk eddig körülírt civilizációs csúcspont és benne a zsidó emancipáció már korántsem abban a felemás és, valljuk be őszintén, enyhén groteszk megvilágításban jelenne meg, mint ami „előkészíti" a mindeneknél tökéletesebb 20. századot mint nézeteink permanens civilizációs magaslatát. Éppen ellenkezőleg! Ebben az esetben az emancipáció, a civilizációs csúcspont, az azzal járó innovációk a 20. században kicsúcsosodó evolúciós vonulatba illeszkednének. Mindenképpen azon a véleményen vagyunk, hog)" a 20. század története olyannyira eklatáns ellentétben áll annak a civilizációs csúcspontnak az elvárásával, amelynek mondjuk a 19. század harmadik negyede lenne a hozzá vezető út egyik lépcsőfoka, hog)' ezt az uralkodó képzetet akkor is felül kellene vizsgálnunk, ha nem rendelkeznénk olyan előzetes elvárásokkal, amelyek az emancipáció korszakát önmagában, a saját pozitív alapzata alapján is civilizációs csúcsponttá tennék. Mivel azonban ezt pozitívan is meg szeretnénk alapozni, az értékeknek és fogalmaknak ezt a revízióját még akkor is magától értetődőnek és következetesnek tartjuk, ha távolról sem aspirálunk arra a dicsőségre, hog)" e tekintetben a mindennapi tudat beidegződéseit éppen mi változtassuk meg. Ez azt is jelenti, hog)" a leghatározottabban a második alternatíva felé hajlunk, amely gyakorlatilag új keretek közé helyezi a magyarországi zsidó emancipáció egész folyamarának közelebbi és távolabbi összetevőit is. Vagyis a 19. század harmadik negyedétől az első\ilágháborúig tartó „hosszú 19. századot" egyáltalán nem úgy értelmezzük, mint eg)" még soha nem létezetten nagyszerű 20. század derék felvezető korszakát, nem mint néhány érdemlegesebb fokot a 20. század szentélyének elérésére, de mint önálló és kiemelkedő történelmi csúcspontot, amely be is teljesítette küldetését az emancipáció munkájának elvégzésével. Ebben az összefüggésben nyomban kínálkozik, hog)* szakítsunk az akkori korszak gyanútlan nyelvhasználatával, és ne „asszi6 Országok, politikai és szellemi folyamatok sajátos időbelisége, a folyamat eltérő kiindulópontjai Európa régióiban okozzák a pontos időbeli meghatározás nehézségeit, különösen akkor, ha éppen az európai összfolyamatot szeretnénk jellemezni. 7 A magyar folyamat természetesen beilleszkedik az európai trendekbe, mégis egy sajátos, sőt, klasszikus vonással rendelkezik. Természetesen emlékezetünkbe kell idézni, hogy nem minden államban ment ebben a korban végbe az emancipáció (vagy ahogy az akkori zsidó értelmiség nyelvében kifejezték, a „liberalizáció").