Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció
zatórikus kivételesség tudatától vannak vezettetve. 1 A civilizáció, civilizáltság fogalmai olyan mélyen szövik át az elmúlt másfél évszázad történetét, hog)- pontos definíciójukra aligha tehetünk kísérletet. Ráadásul az elmélettörténet meglehetősen telve van olyan civilizáció-definíciókkal, amelyek valamely okból nem teljesek vag)' netán teljesen használhatatlanok. A civilizáció itt szóban forgó újkori fogalma ugyanis mind az egyén, mind a társadalom szemszögéből számos heterogén tartalom szerves és átélhető egységét jelenti. „Civilizált" ebben az értelemben az a társadalom, amelyikben demokrácia uralkodik és politikai szabadság, a nyilvánosság szabad és könnyen hozzáférhető, a társadalmi érintkezés szeriőz és előkelő, a technikai színvonal magas, a higiénia és a kényelem a kor legmagasabb szintjén áll, a társadalmi különbségek nemcsak viszonylag csekélyek, de egy élet alatt ledolgozhatok vag)' legalábbis csökkenthetők, az új gondolatok termelése, a divat, a szórakozás színes és élvezetes világa valósul meg. A heterogén tartalmaknak ez az elegye természetesen már módszertani oka is a definiálás nehézségének. A civilizációnak ez az értelme elkerülhetetlenül némi történetfilozófiai színt is ölt magára. S ez nem is lehet másképp, hiszen a civilizáció ezekben az évtizedekben mindenekelőtt vívmány, az emberiség munkájának és szenvedéseinek nag)' közös eredménye. A korszak irodalmában több mint elégséges és feltűnő módon meg is fogalmazódik ez, a civilizáció a barbárság uralmának vége és nyomainak eltüntetése. Éppen a civilizáció és a barbárság ezen közvetlen szembesítése, amely a kor gondolkodó embereinek napi személyes élménye is volt, érleli meg az emancipáció modern fogalmár, viszonylag függetlenül még attól a ténytől is, hog)" maga ez az érlelődési folyamat a klasszikus német idealizmus gondolati műhelyeinek valamelyikében (ez kisebb mértékben vesz részt a 19. század második felének folyamataiban) vag)" az ötvenes-hatvanas évek nagy angol pozitivizmusában, illetve kultúrfilozófiájában megy-e végbe. A civilizációs, illetve emancipációs mozzanat középpontba állítása módszertanilag azzal az érdekes következménnyel jár, hog)' olyan mozzanatok konkrét tárgyi „objektivitásának" felmutatását kell elvégeznünk, amelyek a maguk részéről holisztikus karakterükkel valóságos „éterként" veszik körbe a tátsadalmi és szellemi valóságot. Egzaktan és módszertanilag korrekten kell ezért felmutatnunk olyan létezőket, amelyek amúgy semmiféle módszertani kétellyel vag)* szisztematikus szkepszissel nem lehetnének megkérdőjelezhetők, hiszen eg)* felfelé haladó, dinamikus korszakban elég csak kipillantanunk az ablakon, hog)* az emancipáció vag)" a civilizáció valósága szembeszökővé váljon. Amíg tehát napjainkban nem egy történettudományi vag)" filozófiai iskola azzal teszi magát ismertté, hog)" szerintük „nincsenek tények" vag)" netán az „igaz" és „hamis" kö1 Terjedelmi okokból le kell mondunk a pártprogramok elemzéséről. Ez az elemzés nemcsak azt lenne képes kimutatni, hogy az egyes pártprogramok tele vannak a modern civilizációra vonatkozó elemekkel és ajánlásokkal, de azt is, hogy a pártokat elválasztó leglényegesebb törésvonalak is közvetlenül civilizatórikus tartalmúak. 2 így például a szemünkben fatálisnak bizonyuló „kultúra-civilizáció" szembeállításnak, ellentétnek is ez a valódi oka,