Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - HADAS MIKLÓS - ZEKE GYULA: Vázsonyi Miklós önéletmondás (Részlet)

Iában a magyar középosztály, a hivatalokban, a külkereskedelemben, az állami bankokban, az ipari és kereskedelmi szövetkezetek táján helyezkedett el. Volt tehát, aki tudott élni és némi távolságot tartani. S talán a szabadfoglalkozású zsidó értelmiségi réteg is megmaradt valamilyen formában, orvosok, ügyvédek, legalábbis Pesten. A kommunizmus is egy lehetőség volt, meg az antikommunizmus is egy lehetőség volt, hogy elhelyezzék valahogy továbbra is bizonyos csoportokban az életüket. A teljesítményetika, ami valamennyire azért a neológ zsidóság egyik legszebb tulajdonságaként megmaradt, segítette őket ebben. Mert ez azért egy nagyon rétegspecifikus és nagyon jó dolog, és elsősorban a neológ zsidóságban van meg. Az ortodoxiában is, de más irányban. Ezek a mechanizmusok rarrották őket, de Isten meghalt. A metafizikai tragédia volt a nagyobb. Az orrodoxok ralán rovább tudták csinálni a dolgaikat, mert az egy rituális életforma, de onnan is azért elegen lehettek, akik bebolsizódtak, egyszerűen a katasztrófa hatására. És közülük kevesebben is élték túl a népirtást, mert a többségük azokon a területeken élt, ahol a deponálásokat kezdrék. Budapesten élhettek túl inkább, a gettóban, ám ezeknek egy része, azt gondolom, szintén otthagyta az ortodoxiát. A túlélő többség tehát neológ volt, és elvesztette Istent. E veszteséget úgy élték meg, mint Isten hiányát, mint Isten nemlététét, s végtére ennek egy másfajra kifejezése a Sorstalanság. Ennyiből emblematikus és helyes és fontos, hogy ez nemzetközi elismerést kapott, mert itt valóban a magyar zsidóság sorsáról van szó. Az első, aki ez ellen most tiltakozna, az író lenne maga, aki ugye nem szeret reprezentatív pozícióba kerülni, és az élet iróniája, hogy most aztán végképp reprezentatív pozícióba került. Pedig ő valóban csak az a kicsi Köves Gyuri, aki ott fekszik, és aki nem tudja megmagyarázni azoknak, akik nem feküdtek ott, ha nem zsidók, és ha zsidók, akkor még kevésbé, és csak azr érzi, hogy mennyire sehova se tartozik, ugye? De hát ez most egy másik kérdés. Valószínűleg mindnyájan ezt is éreztük. A magyar kultúra iránti ragaszkodás, a magyarság iránti ragaszkodás olyan erős volt, hogy a túlélők többsége nem ment el Auschwitz után sem. És e döntés, a mégis-magyarság élménye komoly megerősítést kapott 1956-tal. Ezt a magam nevében is mondhatom. A tény, hogy a nemzet és a nép emelkedett szelleme, Rákosi, Gerő, Révai és Farkas Mihály rémuralma után az 1956-os forradalom szédületes napjaiban az antiszemitizmus legkisebb rezdüléseit is elutasította, számomra ismer - ha rövid időre is - hazát adott. Én 1956-nak köszönhettem, hogy egész életemben magyarnak is vallhattam magam. Isten tehát elveszett, és következésképpen néha én azon gondolkodom, hogyan volt ez a nem zsidóknál. Azt hiszem, kevésbé volt nekik fontos Isten