Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - HADAS MIKLÓS - ZEKE GYULA: Vázsonyi Miklós önéletmondás (Részlet)

szonyátfejtegeti - részlet abból a készülő kötetből, amely a szerzők vele rögzített számos beszélgetése alapján készült. Ha az asszimilációt úgy értelmezzük, hogy feladjuk a sajátosságokat, akkor köszönöm, nem kérek belőle. Ha viszont úgy, hogy a különböző sajátosságainkat megtartva beilleszkedünk egy nemzeti kultúrába, mert az a miénk, mert szererjük és vállaljuk, mert hozzá tartozunk, és a jó és rossz oldalaival együtt magunkra vesszük, akkor rendben van. De azon belül ugyanúgy, ahogyan más egy magyar katolikus dunántúli svábból lett pápista, aki az ellenreformáció oldalán állt, és más egy vad, nyakas debreceni kálvinista, aki a gályarabokkal azonosítja magát, és gyűlöli a pápistákat, más egy zsidó beszármazású magyar is, ha vállalja a saját zsidóságát. Akkor is más, ha nem vállalja, de akkor jellemtelen. Tehát akkor most itt a jellemes és jellemtelen emberek közötti különbségről van szó. Nem tudom, ismeritek-e azr a viccet. Jó vicc, és a családunk hozzáállását is mutatja. Az első háború előtt egy régi óbudai kiskocsmában egy vendég három körül már az ötödik sóletet és kis üveg fehérbort kéri. A pincér kiviszi neki, de kicsit fél, hogy most mi lesz, ha előbb-utóbb megüti a guta, az nem fog használni a vendéglő hírének. Ötödik sólet, ötödik üveg. De kiviszi. Eltelik fél óra, fél négy, lassan megeszi a sóletet, megissza a bort, és kéri a hatodikat. Ekkor a pincér megijed, és bemegy a konyhába a séfhez, aki ott foglalatoskodik, hogy hát ez a helyzet, és nem tudja, mit csináljon. Azt mondja a főnök: jó karban lévő ember? Igen - így a pincér. Akkor vigye ki! Kiviszi. Négy, negyed öt, és kéri a következőt. Hetedik? Ekkor a pincér már komolyan aggódik, most mára főnöknek is sok, kijön, megnézni a vendéget, és azt mondja: tudja mit? Vigye ki. Ha zsidó, akkor bírja a sóletet. Ha keresztény, akkor bírja a bort. És ha kikeresztelkedett, akkor dögöljön meg... Tehát ennyit felütésképpen az asszimilációról. De kezdjük ott, ami evvel szorosan összefügg, a cionizmussal, hogy bennem személy szerint van bűntudat is a cionizmussal kapcsolatban. Alásrészt az is igaz, hogy kollektivista mozgalmakat én csak kívülről tudok szimpátiával nézni, és nem résztvevőként. Ha én szeretem ma visszanézve a cionizmust - én, nem a család -, akkor ez azért van, mert levette a vállamról a muszkliskodásnak, a katonáskodásnak, az izomzsidóskodásnak a terhét. És tudom, hogy nyugodtan lehetek dekadens, mert vannak izomzsidók is, és énnekem akkor nem az egész zsidóságot kell reprezentálnom, és ha nem vagyok hajlandó izomzsidóskodni - noha gyerekkoromban vívtam -, senki se fogja azt mondani: ja, minden zsidó nyamvadt. Hanem azt fogják mondani: ez egy dekadens zsidó. Ezt én szívesen vállalom, és vannak izmos zsidók is, és akkor minden a helyén van. Ezért van szükségem muszklis zsidókra, Müller Dávidokra és