Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Budapesti élet

gények, kik fogadott kintornással kísértetik magukat hazáig; exaltait családapák, kik minden áron a szabad ég alatt akarják tölteni az éjszakát, két oldalt támogatva a feleségtől, meg a leánycselédtől; közben egy sikongató szép leány, akit felültettek egy szamárra s az neki viszi a tüske bozótnak. S ez a látvány így gömbölyödik le ezernyi változatban késő éjfélig; de azért a gyepen még táncolnak holdvilág, lámpafény mellett a kintorna körül s a lombsátor alatt még reggel is hangzik a budakesziek öreg dobja és bombardonja. És az egész zsivajgó néptömeg között nem látni egy zsandárt. Ritkán fordul elő itt verekedés, vagy más egyéb kihágás. S az egész élvezetnek az adta meg a javát, hogy gyalog kellett feljönni érte. De hát még lemenni! Az apostolok lova volt az egyedüli közlekedési eszköz. Azért esett olyan jól! De csak addig volt a Svábhegy paradicsom, amíg a spekulánsok meg nem tudták, hogy az. Egyszerre csak ellepték a Svábhegyet a szőlőtermesztés vandáljai. Elpusztították az őserdőket; szőlőt ültettek a helyükbe; kivágták Mátyás király mulató kertjének négyszázados hársfa-óriásait, a terebély juharfákat; elűzték a berkekből a rigókat s a múzsákat, és szőlőt ültettek mindenüvé. A Svábhegy aztán azzal állt rajtuk bosszút, hogy mikor bort akartak belőle facsarni, a vizet is megtagadta tőlük. Az őserdők kiirtásával elapadtak a források, s míg azelőtt a király kútja Budavárát is ellátta friss ivóvízzel, most a svábhegyi lakosoknak a Dunárul kellett fölhordatni szekérrel az ivóvizet. Ez volt a Svábhegy pusztulása. A véletlen (azt mondják, egy regénynek a hatása) oda hozott ekkor egy svájci vállalkozót (Cathry), aki megkísérté a lehetetlent, a költő fantazmagóriájának megtestesítését, egy fogaskerekű vasútnak az építését föl, a Svábhegy tetejéig. Ugyanez összevásárolta a vasút közelébe eső telkeket. Előtte való évben úgy elpusztítá egy apocalypticus jégeső az egész Svábhegyet, hogy örült, aki menekülhetett a telkétől. S a vállalkozó azon a gyakorlati oldalon kezdte, hogy a parcellázott telkekre nyaralókat építtetett, amelyeket sok évi törlesztésre árúba bocsátott. így támadt néhány év alatt egy új villacsoport, mely mai napság már egy egész városrésszé nőtt kényelmes, ízléses épületekkel s pompás kertekkel és parkokkal, melyeknek középpontja az Eötvös nyaralójából átalakított pompás vendéglő. Ez előtt tizenöt évvel, mikor a fogaskerekű vasút megnyílt, ezen cikk írója a Svábhegyről megemlékezve így irt: „Kényelmes serpentina vezet föl a tetőre s a látogatót díszes kioszkok fogadják; árnyékos fasorok borulnak össze a sétány fölött, a villák udvarain szökőkutak vízsugara táncol bőséges vízvezetéktől táplálva, - fenyőfák ligete, - népkert, - híres hazafiak szobrai Ne nevessetek rajta: nem a Svábhegyet írtam le, hanem a Monte Pinciót Rómában." És ma már e záró mondatot ki lehet törülni; mert a Svábhegy utolérte ez ábrándképet: pompás kocsiút, árnyékos ligetek, nagyszerű vízvezeték, díszkertek, nagy hazafiak, Eötvös József, Széchenyi István művészi szobrai; sőt ami a római díszhegynek nincsen, a Svábhegy tetején keleti pompával ellátott fürdő és - uszoda. Ez még álomnak is sok lett volna. A Svábhegy manapság elsőrendű mulatóhelye a főváros közönségének, piaccal, boltokkal ellátva, telefon-hálózattal a fővá-