Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

MASZKOK MÖGÖTT - RENKECZ ANITA: „Parókái Jókai Mór"

igyekezett a társadalmi paletta minden színét képviselni figuráiban, ezérr válhat minden szám sokszólamiisága révén az aktualitások hiteles tükrévé. „A Borsszem Jankó igazi törrénere alakjaiból olvasható. Erdeme, hog)" ez a rörrénet egyben a magyar társadalom rörrénere 1868-tól 1904-ig. Ez a társadalom a hullám fölfelé ívelő oldalán sodródott, gazdaságban, irodalomban és művészerben. Ez aránylag gondralan és jólétben élő társadalmar egy szabadelvű kormány vezeti. A Borsszem Jankó hűséges marad ehhez a kormányhoz és ehhez az elvhez. Története egy elvé, éppúgy mint egy korszaké, a XIX. század második felének magyar szellemtörrénetében szereper vív ki magának."

6 Az ok, amiérr itt érdemes elidőzni az élclapi rípusok kérdésénél, valójában az, hogy ábrázolásmódjuk jellegzerességei nem puszrán ennek a szűkebb értelemben vett műfajnak, hanem általában a politikai humornak és tágabban a közélet sajtó-reprezentációjának a sajátjai. A kiegyezés köriili évek magyar sajróolvasóinak csoportja megélhetésében, anyagi és kulturális lehetőségeiben nagyjából egységes, politikai érdekés értékrendszerében viszont rendkívül tagolt. Ezt mutatja a politikai sajtó képe is, mikor is ez a vitáktól fűtött időszak újságok páratlan gazdagságát (ha nem is nagy példányszámokban) volt képes fenntartani. Emiatt lehetséges az artikulált pártsajtó léte, mert megvan a lehetőség és igény arra, hogy minden egyes irányzat önállóan képviselje magár. Az irányzarok gazdagsága mellett jellegzetes azok „vonalassága" is (eltekintve épp Jókai A Hon'ykxóY): a sarkított, kissé markáns kifejezésmód a politikai sajtó megszólalásmódja, nemcsak tartalmilag, hanem attitűdök és viszonyulásmódok tekintetében is. Röviden: természetes és elvarr, hogy az indulatok érezhetőek és állandóak legyenek, egyfajta pózzá merevedjenek a közélet színpadán. A politikai humor erre reflektál és ezt erősíti fel a társadalmi típusok szájbarágósán sarkított, emblemarikus képviselerével. Ezen azonban túllép. Nem pusztán az egyes társadalmi csoportosulásokból képez könnyen azonosítható absztrakciókat, hanem az egyes érdekcsoporrokar, eszméket képviselő személyiségekből is, lecsupaszítva azokat közéleti megnyilatkozásaik sarkítottabb morívumaira, pózaira, szólamaira. Ez nem csupán kririkai céllal történik: a közéler nagy színpadára a belépő ebben a korszakban az eszmével való azonosulás. A sajtó álralános értelemben felfogott funkciója még nem maga a közélet gyakorlása, a polisz-lét tere, hanem a leherséges erővonalak irányadó felvázolása. Kész eszmeköröker rovábbír, némiképp normatív felhanggal, nem pedig a formálásukhoz szükséges fórumor biztosítja. A sajtó, és különösen az élclapi sajtó e mechanizmus alapján kísérli meg a folyamatok és viselkedésmódok értelmezését. A korszaknak különösen sikeres műfaja a karikarúra, mely az ismerős, azonosítható, visszatérő elemek felerősírésével, ellenrmondásaik, különösségük túlhangsúlyozásával éri el célját. Ezek az elemek kis6 Steiner Lenke: Ágai Adolf (1836-1916). Budapest, 1933.32-33. old.