Jókai Budapestje - Budapesti Negyed 57. (2007. ősz)

BEVEZETÉS - JÓKAI MÓR: Asszonyt kísér - Istent kísért (Részletek)

-Talán nem az a baj? - mondám kétkedéssel. - Itt van az orvos recipéje, most viszem a gyógyszertárba. Rá van írva a bereg és baj neve. Valósággal úgy volt... a receprekhez érrek falusi ember létemre: ezzel a vénnyel a himlőt gyógyítják. Eszembe villant: hátha az van jelen, amiről az őrjöngő beszélr! Ha a keleti pestis volna? Ez a kölyök órahosszar hordra a testén az Asztrakánból jött prémeket! - Nem jő volna, ha inkább kórházba szállítanák a beteget? - mondám a leánynak. Elég önző voltam hozzá. - Őrá nézve jobb volna; de rám nézve rosszabb. A Rókusban a himlőberegek számára külön oszrály van, s ha nekem ott annyi sok beteg között kell testvéremet ápolnom, hát attól tartok, hogy hamarább megkapom én is a bajt, mintha csak egyedül őt ápolom otthon. - Hogyan? Hát ön maga van a beteg körül? - Éppen azért nem akarok önhöz közel érni. Én pedig megmurartam neki, hogy nem félek tőle, s azérr is meg fogram a kezét, odavontam a kezem alá, s azzal kényszerítem mellettem maradni. -Tudja ön, hog)" én nem félek semmitől? Én a predestinációban hiszek. - De azért mégsem fog ön atyám meghívásának engedni. Végezze el, ami ügye van, levélben. - Az lehetetlen. - Nem! Nem! Ön nem jöhet oda. Minden iszonyat el van szabadulva, ami önt megrontsa. Minden iszonyat között a legrövidebbek azok, amik azon végződnek, hog)" „halál". De hár aminek a vége „élet!" Minő éler? Minő rertenetes éler. - Kedves Ágnes. Ahol engem fenyegetnek, ott engem csalogatnak. - Ön nem jöhet oda, mert önt megölik. - Abba én is beleszólok. - Ön nem jöhet oda, mert elveszik a becsületét. - Megváltom azt az árán, s nekem marad. - Ön nem jöher oda, mert hazaviszi gyermekeihez a ragályr. - Nem megyek oda közéjük. - Ön nem jöhet oda, merr feldúlják családi békességér. Meg lesz mérgezve egész élete, nyugalma, boldogsága. - Bolondság! - kiálték közbe indulatosan, odavonva őt mindkét kézzel magamhoz. Erre a leány lángoló szemekkel, kigyulladt arccal rekinte rám, keble lihegett, és ajkai reszkettek a forróságtól, amidőn olyan közel hajolt hozzám, hogy lehelete az arcomar égeré. - Ön nem jöhet oda: mert én önt szeretem!