Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - GERLE JÁNOS: Budapest és az ő identitásállaga

adott pillanatban érvényes presztízsszempontokat tartja szem előtt, az eladhatóság divatfüggő. A kereskedelem átalakulása is érzékenyen érinti a lakóhellyel való azonosulás lehetőségét. Bezárt a kis, helyi vonzáskörű, ismerősökkel való találkozások színhelyéül szolgáló üzletek, műhelyek többsége. Budapest kereskedelmi főutcáinak bedeszkázott kirakatai háborús helyzetet idéznek. A szolgáltatások terén éppúgy megszűnt az érték iránti természetes érzék, mint a kereskedelemben; az áru és a szolgáltatás értékét, amit a pénzemért cserében kapok, semmi és senki nem garantálja. Ez a szerelőnek vagy az eladónak (kivételek vannak) semmivel több gondot nem okoz, mint a szocializmus éveiben, sőt. A magántulajdonú elitboltokban, a legdrágább éttermekben ugyanaz a kiszolgáltatottság várja a fogyasztót, mint például új lakásában. A külcsín persze számít, a tartalom iránti felelősség nem. Az igazi, megfizetendő érték a csomagolópapír. Az igénytelenség természetesen kétirányú. Szemetelek és felháborodom, hog)' piszkos az utca. A gazdátlanság általános, holott óriási foglalkoztatási tartalékot jelentenek a környezet magukra hagyott elemei; a parkőrök, utcaseprők, zöldterületeket gondozó kertészek megjelenése segítene a közszemléletet is alakítani. Az építészet korábbi alulértékeltsége fokozódott. Az építész a szocialista tervgyár ügyeskedésre, szervezkedésre, egymástól tanulásra, szolidaritásra lehetőséget nyújtó szellemi proletár helyzetéből úgy került bele a teljes magárautaltságba, a megrendelőtől való teljes függésbe, hogy közben semmilyen szinten nem javult az építészeti kultúra. Az építészt a jelenlegi helyzet megfosztja hivatása gyakorlásának lehetőségétől, nemhogy átfogó szemléletére, de szakmai tudására is alig van szükség, elegendő a felelősséget vállaló aláírása (legalábbis a városképet leginkább alakító, nagyobb léptékű beavatkozások ezt mutatják). A pályázatok általában, a közbeszerzés területén különösen nem érvényesítenek, nem érvényesíthetnek minőségi szempontokat. A pénz önmagában, saját törvényszerűségeit követve nem identitásteremtő, hanem identitásromboló erő. A beruházásokban mégis átvette a domináló szerepet, nem eszköze, hanem célja az építési folyamatoknak. Ezt a kóros helyzetet a főváros széttagoltsága, működési bénasága felerősíti. Emellett általános a szabályozás fokozatos lemaradása a jelentkező beruházói igények mögött, azaz nem a hosszú távú szakmai koncepción belül keresik a helyüket az építtetők, hanem az ő elvárásaik szerint fazonírozzák át a városi léptékű terveket. Az illetékes hatóságok, az építési kormányzat (amelynek élén már régen nem áll minisztérium, a szakmától egyre távolabb álló és alacsonyabb rangú irányítás alá szorul), vagyis az építést fel-