Summázat és jövő. Kérdések és válaszok Budapest közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről - Budapesti Negyed 56. (2007. nyár)

VÁLASZOK - CSORDÁS LAJOS: Ahogy egy szépasszony végigsétál

de a politikai érdek azt diktálta, hogy ne épüljön ki arrafelé a villamosvonal. Ugyanis Orbánék ezt ajánlották fel a metró helyett. Nem lehetett elfogadni. Csak a metró kellett. Azért is. Am hol van a tizenhat-tizenhét éve ígért új metró? Mennyit szédítettek ezzel bennünket, és mi újra és újra elhittük: lesz. Talán, ha hagytuk volna, hogy az oroszok az államadósság fejében megépítsék nekünk. De nem engedtük. Isten tudja, kinek mi másra kellett az államadósság. Tengerjárókat kaptunk például, melyeket azonnal továbbadtunk. Metróra pedig soha többé nem jutott pénzünk. Ma sincs. Azt hiszem, Orbánék belátták ezt, de politikai hibát követtek el, amikor deklarálták, hogy nem fognak pénzt adni rá. Ez, úgymond, kommunikációs hiba volt. Azóta adu lett a másik oldal kezében. Politikai haszon származott abból, hogy továbbra se épüljön, mert lehetett visszamutogatni, s közben úgy tenni, mintha az ügyben valami érdemi is történne: alapkövet avatni, fúrópajzs hegyet kiállítani. Es ezzel választásokat nyerni. A piárosok jól dolgoztak. Alagutat azóta sem fúrtak egy métert sem, csupán a majdani állomások némelyikénél fogtak hozzá a felszíni munkálatokhoz. (Legalábbis a kézirat leadásának időpontjában.) Hol van hát az új Budapest? Mondj meghatározó, jó épületeket az utóbbi tizenhét évből! Alig találni: a Zsarupalota, a Fővárosi Levéltár, a Kavics, a Művészetek Palotája. A többi felújítás. Van néhány igazán szépen sikerült renoválás, de nagyon sok a foldozgatás. Még az Andrássy utat sem sikerült rendbe rakni. Sőt! Nem akarok most beszélni arról, hogy milyen hihetetlen panamák zajlottak itt. A százötven millióért és fürdőszobaszalonért eladott palotákról most nem akarok írni. Talán a következő tíz év is kevés lesz az Andrássy út újjászületéséhez. A dolgok nem úgy történtek Budapesten, ahogy képzeltük vagy szerettük volna. En, amikor 1989-ben a tizenöt-húsz évvel későbbi fővárosra gondoltam, nem hittem, hogy még ennyire lepusztult lesz. Azt vártam, hogy rövid időn belül kitatarozzák majd azt a pár ezer épületet a körúton belül, és Budapest újra úgy ragyog majd, mint ifjúkorában, ahogy mondani szokás. Erre a reményre okot adott az is, hogy a rendszerváltás egyik előkészítője éppen a városvédő mozgalom volt, amely rádöbbentette az embereket arra, hogy a városuk érték. Hogy a régi Budapest minősége az, amit újra el kellene érni. Ami pedig még megvan belőle, meg kellene becsülni. De a nagy tatarozás elmaradt. Helyette furcsa városrész-rehabilitációk kezdődtek, melyeknek során a benyomuló tőkének megengedik, hogy egész városnegyedeket romboljon le. Mint korábban, a szocialista lakótelep-építések idején, amikor a kertvárosokba környezetidegen betonóriások épültek a régi házak helyébe, és a külvárosok elvesztették arcukat. A mu-