Görögök Budapesten - Budapesti Negyed 54. (2006. tél)

AMELIE LANIER: Az osztrák kereskedelempolitika és a görögök

akadtak olyanok, akik egy áruféleség előállítását és exportját alacsony vámtarifákkal kívánták volna elősegíteni, azonnal fölvonultak velük szemben azok, akik azt hangsúlyozták, hogy éppenséggel ezekre a nagy tételben szállított kiviteli cikkekre kell vámot kivetni - nem is túl alacsonyát! -, hiszen olyan árucikket sújtani adóval, amelynek alig is van forgalma, semmit nem hoz a konyhára, ezért értelmetlen vállalkozás. A magas vámok viszont megdrágították az árut (rögtön csökkentve így az iránta mutatkozó külföldi keresletet), ez pedig elsősorban a csempészek számára biztosított új s új területeken gazdag kereseti lehetőségeket. Az országhatárt ellenőrizni és a csempészetet meggátolni viszont az akkori viszonyok mellett lehetetlen volt. Hasonló nehézségek támadtak a behozatali és a ttanzitvámok esetében is. Pedig a tranzitkereskedelmet az akkori politikusok nagyon fontosnak tartották, nem csak a beszedhető vámok miatt, hanem a politikai súly miatt is, amelyre Ausztria kívánt szert fenni, illetve óhajtott megtartani a levantei kereskedelem tranzitországaként. A gazdaságpolitika látókörébe a vámkérdésen kívül a belföldi ipar és mezőgazdaság bizonyos termékeinek előállítása is beletartozott. Mária Terézia uralkodása idején és később a mai Vajdaság területén, tehát a Bánságban és Bácskában történtek kísérletek a kender, illetve különféle festéknövények termelésére, selyemgyártásra. Ezek a lépések azt célozták, hogy Ausztria - tehermentesítendő a kereskedelmi mérleg „passzívum" oldalár - maga kezdjen előállítani egy egész sor, addig drágán behozott cikket. Ugyancsak ekkor fogtak hozzá - sikertelenül - a rizs, a bors és a gyapot meghonosításához. A 18. századi osztrák gazdaságpolitika tehát elvi megfontolásokból állította érdeklődése középpontjába a külkereskedelmi megfontolásokat. Ettől az elvétől persze politikai játszmái meglehetősen gyakorta eltántorították. Azaz, szívesen befolyásolták volna kereskedelmi nyomást gyakorolva (akár a zsarolástól sem visszariadva) idegen államok politikáját, de ha erre nem nyílt mód, a kereskedelmi érdekeket habozás nélkül föláldozták a külpolitika oltárán. Ezt a stratégiát nagyon jól nyomon lehet követni az Oszmán Birodalommal folytatott külpolitikában. Az osztrák politikusok abba beletörődtek már, hogy Franciaországot vagy Angliát tekinthetik ugyan példaképnek, de Ausztria a manufakturális termelés terén versenytársukká sosem fog tudni felnőni. Bezzeg az Oszmán Birodalom...! Ez az ország - gondolták a felelős osztrák hivatalnokok - a maga ósdi termelési módszereivel, korrupciójával, a hatóságok önkényével stb. szinte tálcán kínálja magát arra, hogy a fejlődő osztrák ipar számára nyersanyagszállítóként és felvevőpiacként működjék.