Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

IRODALMI EMLÉKEZÉSEK - KRÚDY GYULA: Erzsébet

KRÚDY GYULA Erzsébet Csendes méla bánattal telik meg a lelkem, ahogy leírom e/t a nevet. Olyan ez a bánat, mintha napban járnék az elhagyott ligeten halovány ég alatt. Csak sejtelem az, ami azt beszéli bennem, hogy hervadóban a fû, a fa, a vi­rág. Az élet. Minden. Ahogy reszkető kézzel leírom ezt a nevet. De mire is gondolok? Fáj valami csak, aminek nem tudom nevét adni, tán nem is ismerem. Hogy ez a szelíd őszi napsugár olyan csendes, olyan tiszta, hogy elmélázva hajtom le a fejem. Tiszteletteljes hódolattal, mély szeretettel övezem fel magam, ahogy ar­ról a magyar asszonyról írok, aki mindnyájunknak a csókját érdemli, amit köntöse szegélyére csókolunk - minden magyar asszonyok legtisztábbjától, legelsőbbjéről, legszomorúbbjáról, ha írok. Egy szomorú feketeruhás asszony járja a világot. Amerre megy, az emberek leveszik kalapjukat és elcsendesednek és csak csendesen suttogják egymás közt: - Itt jár közöttünk a Bánat, az Anyai szeretet, a Fájdalom - két birodalom első asszonya, két birodalom legszomorúbb asszonya. Csendesek maradnak az emberek, mert a bánat szent. Ha közénk jön, ha hazajön a messzi tengerekről, akkor ünnep van a két magyar rónán, de csendes ünnep. Mikor áhítattal telik meg a szív, halk imát sóhajt el az ajak - amint a stációkat járják szürke nagyhéten a lehajtott fejű emberek. Az út mentén a szenvedés kék virágai nyílnak. Ahogy szenved, ahogy fáj az ő nagy szíve, ahogy szomorú - véle szenvedünk, véle fáj a szívünk, komor magyaroknak. Mert ő a jóság, a szeretet a tisztaság. Egyszer megmozdult itt alattunk a föld. Régen... Milyen szomorú idők következnek ezután! A vérrózsák helyén kizöldült a fű, a hantok felett is, de fekete volt a nap, ami az ifjú világra sütött. Hajh, sóhajtsunk és feledjünk! De hogy kisütött újra az édes istenadta nap! Hogy felszáradtak a könnyek! Hogy csitult a fájdalom. Azt a máma szomorú szíve nagy sebével

Next

/
Oldalképek
Tartalom