Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)
NEKROLÓGOK - HERCZEG FERENC: Temetés után
O azonban, a legnemesebb arisztokrata tetmészet, úgy vélekedett, hogy fájdalmát egyedül kell viselnie. Mikor a nemzet szenvedett, megosztotta vele fájdalmát. A maga fájdalmát nem akarta megosztani senkivel. Néha, elfojtott éljenzés ütötte meg a fülét, régi boldog idők emléke ébredezett a szivében. - I Iát igazán szeretnek engem? kérdezte olykor. Ha ma föltámadhatna meggyőződnék, hogy jobban szerettük, mint az ő fölségesen egyszerű és szerény lelke hitte volna. Egy nemzet szeretete csodát művel. Nagyságot, örök szépséget és halhatatlanságot biztosít. Bécsben, ahol halandó teste porlad, száz év múlva már csak az udvari krónikák fogják emlegetni Erzsébet császátné nevét, Magyarországon azonban élni foga királyné emléke, a nagy, a szép Erzsébet királyné neve, akinek a nemzet halhatatlanságot adott esetébe azért, hogy egykoron jó szívvel volt hozzánk. ...Kérdem: ki az a képfaragó Heine, aki Erzsébet királynénak méltó emléket tud emelni? Csak egy szobrászba oltott magyar Heine tudna formát találni a nemzet érzelméhez, valamint csak Etzsébet királyné találta el, hogy milyennek kell lenni a Heine emlékének. Kert közepén álljon az emlék, kert közepén, melyben a meghalt királyné kedvenc virágai nyílnak. Szomorú szemű, bódító illatú vitágok, karcsú, álmodozó pálmák. Fehér márványtető alatt álljon a szobor, amely királyi legyen és kecses, titokzatos és szelíd, szomorú és mosolygó, aminő ő volt. Előre rettegés fog el, ha arra az óriás művészi föladatta gondolok, melyet valaki vállára fog venni. Nem, ezúttal nem engedjük profanizálni az érzéseinket! A szobrász oly halálos elszántsággal fogjon munkájához, mint a mesebeli pásztorfiú, aki arra vállalkozott, hogy éjféltől első kakasszóig áthidalja a Dunát. Ha munkájában nem segítik a művészet tündérei, akkor veszítse fejét hajnalra. Mert bizony mondom, ezúttal nem ismerünk kegyelmet. Vagy mesterré avatja az emlékmű megalkotóját, vagy pedig megnyúzzuk elevenen, mint Apolló Marziaszt. Félre tehát, ti márványnyal dolgozó novellisták. Ezúttal kevés az ötlet és az ügyesség - monumentum kell! 40 40 Uj Idők 1898. szeptember 25. 266-268. old.
