Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)
NEKROLÓGOK - HERCZEG FERENC: Temetés után
vallása a határtalan önbizalom, létalapja a fizikai erő és ideálja: a kézzel fogható siker. A siker! A rideg gyakorlatiság rendszerének megalapítója és eddig egyetlen tökéletes képviselője Bismarck volt. Történetirója és kodifikátora, aki rendszerbe szedte az erő jogát, Tteitschke; őrjöngő prófétája pedig Nietzsche. Ez a rendszer, mint történelmi tényező, Königgraetznél aratta első sikereit, Sedannál előtte hatalma tetőpontját, utoljára pedig Kuba szigetén nyúlt bele - a frisches Zugreifen féle elv alapján - a világtörténelembe. Különös, hogy a déli németek és köztük a bécsiek is, ma mennyire rabjai a borusszizmusnak. Az ő testükön, a fegyelmezetlen és erőtlen déliek testén próbálta ki első ízben fegyveteit a fegyelmezett és erős éjszak; fegyelmet nem tanultak, erőre nem tettek szert, de a győző harciasságát és önbizalmát eltanulták. A mai borusszok részben nevetségesnek, részben szánalmasnak, legjobb esetben pedig jelentéktelennek találnak minden etőkifejtést, mely nem kézzelfogható reális célok felé irányul. Az embereket és az eszméket nem belső értékük, hanem sikerük szerint becsülik. Szinte hallom a vaskancellárt, amint odaszól a kis Buschnak: Sie war eine gute Herrin - etwas sonderbar-im Ganzen herzilch unbedeutend. 39 Ennek a rendszernek, mely a kézzelfogható siketeik után itéli meg az embereket, csak egy nagy hibája van: alapföltétele a fizikai túlerő és azért rettenetes és végleges csődöt kell mondania akkor, mihelyt egy még nagyobb fizikai erővel találja magát szemben. Eszembe jut Richelieunek egy ismert mondása. „Valahányszor ez ember azt hinné, hogy a Habsburg-ház végleg elbukik, mindig történik valami csoda, mely újból megmenti." Igaz, a dinasztia látszólag gyakran állott a bukás szélén. A harmincéves háború és az örökösödési háború folyamán, Austerlitz és Königgraetz után ki bízott volna a Habsburg-ház jövőjében? És csoda történt. Richelieu halála után is következetesen megismétlődött a csoda, a melyről beszélt. A dinasztia győztes ellenségei, a Wasak, a Bourbonok és Napóleonok régen letűntek már a történelem színpadáról, a Habsburg-ház pedig áll és urakodik. A königgraetzi rettenetes csatavesztés után nagyobb lett a dinasztia tekintélye és hatalma, mint V. Károly óta bármikor volt. Ez a legújabb világtörténelmi csoda, mely a dinasztiára és a nemzette nézve áldásosabb volt, mint egy győzedelmes háború lehetett volna, akkor történt mikor a dinasztia és a 39 Jó uralkodóné volt - egy kicsit különös - úgy egészében véve kedvesen jelentéktelen (ford: Tormássy Zsuzsanna).