Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

AZ ERZSÉBET HALÁLÁT KÖVETŐ INTÉZKEDÉSEK

FERENC JÓZSEF 1898. szeptember 16-án kelt manifesztuma Népeimhez! A legsúlyosabb, legkegyetlenebb megpróbáltatás ért Engem és Házamat. Hitvesem, trónom ékessége, hű társam, a ki életem legnehezebb óráiban vigaszom és támaszom volt, kiben többet vesztettem, mint azt kimondhatnám - nincs többé! Egy rettenetes végzet elragadta őt Tőlem és népeimtől. Egy gyilkos kéz, azon őrjöngő szenvedély eszköze, mely a fennálló társadalmi rend megsemmisítését czélozza, a nők legnemesbike ellen emelte tőrét és vak, czéltalan gyűlölettel átdöfte azon szivet, mely gyűlöletet nem ismert és csak a jóétt dobogott. Azon határtalan fájdalom közepette, mely Engem és Házamat ért, szemben ama hallatlan tettel, mely botzalomba ejti az egész művelt világot, mindenek előtt szeretett népeim hangja az, mely enyhítőén hat szivemig. Midőn az isteni végzés előtt, mely súlyos és felfoghatatlan csapást mért Reám, alázattal meghajlok, hálát kell adnom a gondviselésének azon nagy kincsért, melyet számomta fentartott: a milliók azon szeretetéért és hűségéért, mely a szenvedés órájában Engem és Családomat környez. Közel és távol, fent és alant, ezernyi alakban nyilvánult a gyász és fájdalom az Istenben boldogult Császárné és Királynéért. Megható összhangban cseng minden ajakról a panasz a pótolhatatlan veszteség felett, mi hü visszhangja annak, a mit lelkemben érzek. A mint En forrón szeretett hitvesem emlékezetét szentül őrzöm holtiglan, ugy népeim hálája és tisztelete maradandó emléket emel Neki minden időkre. Sajgó szivem mélyéből köszönetet mondok mindenkinek az odaadó részvét ezen ujabb zálogáért. Midőn az ünnepi hangoknak, melyeknek ezen évet kisérni kellett volna, el kell némulniok, a ragaszkodás és hü együttérzés e számtalan tanúságaira való visszaemlékezés, azon legbecsesebb adomány marad számomora, melyet Nekem népeim nyújthattak.