Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

VERSEK - JÁMBOR LAJOS: Erzsébet királyné

JÁMBOR LAJOS Erzsébet királyné Zúgjatok harangok, kora reggtől estig: A magyar királyné ravatalon fekszik! Megtépte szivünket váratlan elhunyta, A midőn szemeit végálomra hunyta. Mely minden jóságát nemzetünkre tölte: Angyali jó szive nem dobog fel többé! S mik annyi kebelnek gyógybazsamot adtak: Örökre némulvák a zengzetes ajkak! Arczunkat a kények árjai fürösztik: A legszebb királyné a ravatalon fekszik! Hogy vegyünk végbúcsút - oh, hogy vegyünk tőle!? Itthagyott magunkra honunknak Nemtője! Lebukott egünkről áldásthintő napunk, Éltető fénysugárt eztán mitől kapunk? Rémes az, mit sotsunk szemünk elé tára: Sötét gyász, hosszú éj borult e hazára! Oly nehéz leírnom, oly nehéz ez itt: A legjobb kitályné ravatalon fekszik! Mióta távoztál, angyaltiszta lélek: Siratom a jelent s a jövőtül félek! Míg éltél, tudtuk, bogy e haza nem vész el, Megtiltat! e veszélyt parancsoló kézzel. S bár a Te nagy szived'annyi csapás érte: Fiad lett ez a bon, Te aggódtál érte! Szivünket a kínok csaknem megrepesztik: A leghűbb királyné ravatalon fekszik! Örömünk, reményünk, büszkeségünk voltál,