Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

IRODALMI EMLÉKEZÉSEK - ERDÉLYI ZOLTÁN: Erzsébet királyné emléke. Alkalmi gyermekszinjáték egy fölvonásban - Részletek

Kétakkora bár az ellen, nem birt véle, Más zsarnokot kért meg: jönne segítségre. A magyarra két hatalmas otszág támadt... S beteljesült... letiportak, leigáztak! Szegény ország! Magyarország! jaj tenéked! Szent harc titán rabbá tették hősi néped. A bilincsből kard lett, s kardból bilincs újra, Az felelt a sóhajtásra, az felelt a honfi-búra. Világos volt a ravatal, arra tették, Egész ország koporsóját ráfektették. A szabadság volt abba ott belezárva, Körülállta egy egész nép, csupa árva! S jöttek aztán véres napok, csöndes évek, Dolga akadt ötven hóhér száz kezének. A hősöket, mind akiknek élete drága, Osztrák hóhér keze búzta bitófára! Köny, ha perdült, sóhaj, ha szállt, bűn volt, [vétek A halottért sem sírhattak, akik éltek. Temető lett az egész ország, Magyarország, Zászlórúdból fejfát csinált a zsarnokság. ...S akkor aztán jött egy asszony, angyalarccal, S szólt könnyezve: „Hagyjatok föl e rót [harccal! Fegyvertelent eltiporni gyáva érdem, Ezt a harcot a szivemmel meg nem értem! A hóhér-bárd sohse osztott igazságot, Van még isten, ki megbüntet ily gazságot! Vége legyen ennek a sok gyilkolásnak, Hóhérpadot, bitőfát én meg ne lássak! Embert ember ne gyilkoljon, támogasson! Ezt mondom én, Erzsébet a - magyar [asszony!"