Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

IRODALMI EMLÉKEZÉSEK - MIKSZÁTH KÁLMÁN: Adieu ! Adieu !

A kis királykisasszony czalart még rosszabbul lett. Mikor eszméleténél volt, édesanyját kívánta, de az nem jött, nem jött, és a környezetének tett szemrehányást a gyermek, hogy az ő mamáját talán nem eresztik hozzá. Pedig a tükreik, azok a csúf tükrök, azok nem eresztették. Ezalatt egyszerre közelgett az idő, mikor a királynénak el kellett utaznia Angliába, hol a nyár egy részét szokta tölteni. Eljött végre az clutazási nap is, de a királykisasszonyt még mindig nem látta, s még mindig beteg volt. Képtelenség lett volna úgy elmenni az anyának, hogy beteg lánykáját ne lássa. Hátha nem is fogja látni soha többé az életben. De bemenni nem lehetett. A himlő ragadós és nem kíméli a királynőket sem. Jaj annak a szép arcnak, amelyiket összecsókol! Az udvari hintő már be volt fogva odalenn, minden, minden készen állott. Csak még a búcsú van bátra a picinytől. A beteg szobájába egy ablak nyílt. Azon az ablakon át belátott a királyné, s megzörgette az üveget. - Mama! Mama! - sikoltott föl Mária Valéria, s arcán a mosoly fényes szivárványa tündöklött. Kis kezét feléje nyújtá, fölemelkedni erőlködött, ő, a beteg, hogy odamehessen az ablakhoz. -Adieu! Adieu! - kiáltott be a királyné, s kezével búcsút intett. Majd elborult fényes arca, s könnyek folytak le rajta. Oh, ha akkor föl lett volna találva a mód: szépnek maradhatni s mégis megölelni a kis Máriát, összevissza csókolná azt, anyai szíve nemes vágya szerint... Egy darabig habozott, küzdött magával a szép királyné, de aztán lankadtan leeresztő fejét, s még egyszer suttogá távozóban: Adieu! Adieu! -Adieu! Adieu! - visszhangozták a Burg ódon, néma falai.

77 77 Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok. Bp., 1960. X. köt. 160-162. old