Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - SZARVAS GÁBORNÉ Erzsébet királynéról

zunk, hogy királynénk kedvelte a magányt. [...] Már ifjúkorától fogva csöndes, szemlélődő életmódhoz hajlott, az idő még csak jobban fejlesztette e hajlandóságot s mind több és több gyönyörűséget talált a visszavonultságban. Gazdag lelke megkivánta, erős lelke elbírta a magányt. Ama kiválasztottak közé tartozott, a kik ellehetnek a külső világ nélkül, mert az ő belső világuk annál sokkal gazdagabb. Áldott legyen a Gondviselés, a mely hazánk trónusára emelte őt; de fenkölt leikénél fogva a királynő lett volna ő akkor is, ha a sors nem tűz a fejére koronát. így azonban lelkének nemessége és hivatásának nemessége szép harmóniába olvadt össze. Minden gondolata a szívnek legtisztább érzéséiből fakadt. „Sok emberrel tett jót, és senkivel se tett rosszat"-így nyilatkozott róla felséges férje. Gazdagságot, rangot, hatalmat a sots pazarol ránk, a lángész az isten adománya; csak erkölcsi világunk legigazabb sajátunk: boldogságunknak és bánatunknak, összetött reményeinknek és sokszor heh keserű tapasztalatainknak a leszűrődése. És semmi se teszi az embert oly erős próbára, mint a hatalom birtoka. Fiatalsága bájában és tapasztalatlanságában ülteti Erzsébet királynét a kegyes sors egy hatalmas trónra, de nem tántorítja őt el a tudat, hogy milliók hódolnak lábainál; nem káprásztatja el se fény, se dicsőség, hanem szíve nemes hajlamát követve megakad a szeme egy szomorú árnyékon, a magyar nemzeten, s megszeret minket akkor, mikor Magyarországot szeretni egy osztrák császárné részéről már magában véve is nemes tett volt. Még mielőtt lába magyar földet érintett, már áldást hozott közeledése. Eljegyzése és esküvője napján királyi amnesztiával sok rabláncz hulott porba és megnyíltak a börtön ajtai azok előtt a hősök előtt, a kik a szabadság védelmében fegyverhez nyúltak. íme, e finom asszonyi lélek első megnyilatkozása a kegyelem volt. A sejtelmes lelkeknek akkor előérzetük lehetett, hogy közeledik a hajnal órája. S csakugyan, fölkelt a nap, az ő szeretetének napja, s ez a nap felénk fordult, a kik akkor Európa legszerencsétlenebb népe voltunk. Szerencsétlenek voltunk, s szerencsétlenségünk előkelő helyet vívott ki számunkra az ő szivében. Az igaz nőiességnek örök diadala, hogy annak a királynénak volt legdöntőbb befolyása hazánk történetére, a kinek egyenes lelke irtózott a politikától, bár a politikának egy új nemét teremtette meg, „a szeretet politikáját". Mert ha úgy látszott, hogy az igazság mérlegében egyensúlyban van ellenfelünk érdeke a mienkkel, s államférfiaink erőlködései nem tudták a setpenyőt javunkra billenteni, a kitályné hozzátette a mi részünkre az ő szeretetét, s mi lettünk a győztesek. S megteremtette, mert nemes lelkével megérezte nemzetünknek nemes vonásait, megteremtette a bizalom politikáját is. Mikor 1866-ban a porosz háború idején a