Erzsébet-kultusz. 2. Szöveggyűjtemény - Budapesti Negyed 53. (2006. ősz)

MEGEMLÉKEZÉSI SZERTARTÁSOK - BEÖTHY ZSOLT beszéde a Budapesti Kir. Magyar Tudományegyetem emlékünnepélyén - Részletek (1898. október 10.)

ban, míg művészeink a magyar elérnek és történetnek néhány képét nyújtották át, a mint mi éljük és érezzük: Jankó a falusi lakodalmat, Lötz a puszta nyáját, Molnár Szent Margit halálát, Orlai Tinódit Nádasdynál, Barabás a lánchíd alapkövének letételét. Megint előtör egy sugárka a várlakból, hol két, még alig értett megilletődésben tagyogó női szem kiséri fejedelmi férjének gondolatait s törekszik talán szivén keresztül vezetni. E látogatás emlékét őrzi József nádor szobra, melynek állítása akkor rendelteti el. A tervezett körút Debreczenben hirtelen és szomorú véget én. Az uralkodó pár első gyermekének koporsójával tett vissza Bécsbe. Várnunk kellett és mi vártunk. A világesemények fuvallatai új remények és új csalódások között hánytak. Végre az olaszországi csapásokban a végzet ujja megétintette utunk bölcsességét. A büszke rendszer, melyet Széchenyi a szatíra ditirambjaival ostorozott, ingadozni kezdett és megdűlt s mi mámoros fővel érztük az első tavaszi szellőt. A nemzet víg esztendeje még nem jött el; de tavasza mát beköszöntött. Igazi tavaszidő volt az a hatvanas évek elején: korai forróság, azután újra zimankós, dermesztő s ismét csalóka napok, a politikai délibábok játékaival. De legalább beszélhetünk már arról, a mi mindnyájunk szivét nyomta. Es egyszerre, nem tudni: hogyan, és nem tudni: honnan, csodálatos hirck terjedtek hazaszerte. Mint a hogyan néha messze hegytetőkről széljárt, a lombok suttogása csodálatos módon lchallik a völgyekbe, s a kik alant küzdöttünk nehéz sorsunkkal, inkább szivünkkel halljuk, mint fülünkkel; de jobban hiszszükés édesebben érezzük, mintha fülünkkel a szomszédból hallanók. Még nem hullottak le lánczaink, bár annyira megtágultak, hogs' rázhatjuk őket; de nem vagyunk többé árvák. Az a nemes és tiszta szív, mely fejedelmi urunk előtt a legdrágább a világon: lélénk hajlott és szószólónkká lett. Belső udvartartásában, közvetlen környezetében rokonérzése egyre nagyobb, egyre fontosabb tett juttatott a magyarságnak. Mindig több: már nyelvünket tanulja, Íróinkat olvassa, tötténelmünket forgatja. Tudjuk, hogy az az irodalom, melyhez érdeklődése fordult, minden egyes betűjében, a középkor gót minuskuláitól kezdve máig, nemzeti közérzésünket fejezi ki és oltogatja a szivek ezreibe. Íme megnyílt előtte a legnemesebb és legfogékonyabb szív! Semmi kétség többé; sziveink a hatalom magasából titkos szózatokat hallottak és értettek: a betelőben lévő teménység, a közelgő megváltás igéit. Mi volt ennek a belső fejlődésnek a megindítója és táplálója, mely az ifjú fejedelmi nő lelkében végbement? Az-e csupán, a mit még ritka alkalommal a mi sajátos világunkból láthatott és megismerhetett? Égő nemzeti érzésünk, önmagunkhoz és jogainkhoz való rendületlen hűségünk, mehet a nemzetek lélektana a fejedelemhez való hűség legszilárdabb alapjának is-