A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)
A BŰNÖSÖK METAFORÁI - MÁTAY MÓNIKA: Agycentizők a századfordulón
dalmi csoportonként jellemző és meghatározható. A prekoncepciózus eljárások természetesen a várakozásoknak megfelelő eredményeket hoztak: a nők, a szegények, a kisebbségi helyzetben élők, illetve az alkoholisták, bűnözők és szexuális elhajlók mentális képességei gyengébbeknek bizonyultak, mint a középosztályi (fehér) férfiaké. A „tudományos" kutatások ily módon politikai jelentőségre tettek szert. A korszak kiemelkedő fejméricskélői, Darwin unokatestvére, Sir Francis Galton, aki vallásosán hitt a statisztikai adatok felhalmozásának hasznosságában és az öröklésben, Paul Broca, a kiváló sebész, a Párizsi Antropológiai Társaság megalapítója, Paul Topinard, az első átfogó antropológiai kézikönyv szerzője, vagy a tömeglélektan alapító atyja, Gustave Le Bon, hasonló meggyőződésből és módszerekkel bizonygatták a koponyaindex (térfogat) és az intelligencia szotos összefüggését. Ha az adatok nem támasztották alá az előzetesen megfogalmazott elméletet, például kiderült, hogy egyes bűnözők agytérfogata legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a legkiválóbb tudósoké vagy államférfiaké, vagy felbukkant néhány méretes fejű nő, esetleg „alsóbbrendű faj" képviselőjéről bebizonyosodott, hogy koponyája meghökkentően terjedelmes, a kutatók nem jöttek zavarba. Nagyvonalúan kiválogatták a tételüket alátámasztó adatokat, s a megtizedelt számsorral igazolták kotábbi állításukat. A kraniometria követői méréseik alapján sorba próbálták rendezni az emberi faj különböző csoportjait. Ezt a törekvésüket támogatta egy másik elmélet, a 19. század végén kidolgozott rekapituláció tézise, amely immár nemcsak a fej, hanem az egész test anatómiai jellemzőinek mérési adatait figyelembe vette. Az elmélet értelmében „az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést", azaz minden egyén végigjárja a saját felnőtt ősei által megtett evolúciós utat. E felfogás szerint bizonyos egyedek nem jutnak el a fejlődés legmagasabb szintjére. A rekapituláció tanának képviselői úgy vélték, hogy a fejlődésbeli visszamaradottság nemcsak pszichésen jelentkezik, hanem látható fizikai jegyekben is testet ölthet, így kiválóan alkalmas arra, hogy megfelelő megfigyelésekkel és mérésekkel a fajok között különbséget lehessen tenni: az alsóbbrendű rassz egyedei hasonlatosak felsőbbrendű tátsaik gyermekeihez. A rekapitulációs elmélet közvetlen hatást gyakorolt a bűnözői hajlam öröklődéséről vallott tanta, illetve a bűnözők atavisztikus, fizikailag azonosítható és mérhető jegyeinek elméletére. Eszerint a bűnözői hajlam genetikai-biológiai tendellenességek függvénye, tehát öröklött, és születésétől fogva magában hordozza a kérdéses személy. 22 22 A bűnözői hajlam biológiai interpretációjának története kedvelt területe a jelenkori társadalomtörténetírásnak. A szakirodalom igen bőséges, mind az európai, mind az észak-amerikai vonatkozásokat feltárták a kutatók. A született bűnöző tételének amerikai recepciójáról lásd például: Rafter, Nicole Hahn: Creating Born Criminals. University of Illinois Press, Urbana and Chicago, 1997, Fink, Arthur: Causes of Crime. Biological Theories in the United States 1800-1915. A, S. Barnes & Company, New York, 1938, 99-178. old. Emellett: Gould, Stephen Jay, i. m., Nye, Robert A.: Herdity or Milieu: The Foundations of Modern European Criminilogical Theory, ISIS, 1976 (67), 335-355. old., Horn, David: The Criminal Body. Lombroso and the Anatomy of Deviance. Routledge, New York, London, 2003.
