A bűnös Budapest - Budapesti Negyed 47-48. (2005. tavasz-nyár)

A BŰNÖSÖK METAFORÁI - VARGHA DÓRA: A bűn medikalizálása

degenerativ öröklődés-teóriája szerint bi­zonyos hajlamok és betegségek generáci­ónként egyre súlyosabb fotmát öltenek. 57 Gobineau úgy véli, hogy egy civilizációban akkor következik be hanyatlás és lecsúszás, ha kereszteződés által felhígulnak a tiszta állományok. 58 Ezekre az elméletekre utal a Magyar Or­vosi Hetilap-ban megjelent írás: „Hogy a tetemtés kezdetétől korunkig mennyi idő telt el, teljességgel meg nem ha­tározhatjuk; annyit azonban állítanak, hogy most a hanyatlási időszakban vagyunk... Mondják, hogy az élő világ kifejlődésének szinte megvolt ifjúsági és érettségi kora, mint meg van a hanyatlási is, s a mindenség­ben mi sem történt rohamosan, hanem min­den lejtőzetes haladásban megy véghez". A degeneráció gyakorlatilag az evolúció fordítottjaként éttelmezhető - az ember kifejlődését hanyatlás és végül a pusztulás fenyegeti. A prostituált a nemi betegségek és biológiailag örökölhető tulajdonságai ál­tal a nemzet erkölcsi és biológiai hanyatlá­sához járul hozzá. Egy 1906-ban magyarul is megjelent ktiminálantropológiai kézikönyv szerint is­meretes a nem veleszületett degeneráció, amely valamilyen szerzett betegség, példá­ul szifdisz következtében gyengévé és be­tegessé teszi a szervezetet. A szerzett de­generáció öröklötté válhat, az utódok elődeikhez hasonlóan gyengék és betege­sek lesznek. 60 Az antropológiában a 19. század második fele az evolúciós elmélet mellett a szám­szerűsítés, az antropometria korszaka is volt. Az antropometria tudományos méré­sekkel igazolja, hog) 7 a nők, a feketék és a szegények a természet tötvényeinek meg­felelően töltik be alárendelt szerepüket. 61 A mérések azt hivatottak bizonyítani, hogy a tátsadalom a természet törvényeit követi, és a társadalmi rend a veleszületett képes­ségeket tükrözi. Az anttopometriai vizsgálatok szerint a nőt nemcsak reproduktív szervei külön­böztetik meg biológiailag a férfitól, de az eredmények számos más, mérhető különb­séget mutatnak. Paul Broca, a Párizsi Ant­ropológiai Társaság megalapítója szerint a férfiak nagyobb aggyal rendelkeznek, mint a nők, és ennek a különbségnek az idők so­rán növekednie kellett. Paul Topinard ­szintén a párizsi Antropológiai Társaság tagja - szerint, aki Magyarországon is elis­mert szaktekintélynek számított és előszót írt a magyar kiadású Anthropológiai füze­/é'/'-hez, 62 a férfinak szükségszerűen na­gyobb agyának kell lennie, mint a nőnek, akit a férfi óv és táplál, akiből hiányzik min­denféle belső elhivatottság, és egyéb fel­adata sincs, mint készen állni a szetelemre és gyermeket nevelni. 57 Kajetan, Angiolella: A kriminálanthropologia kézikönyve. Bp., 1906. 23. old. 58 Topinard, Paul: Az anthropológia kézikönyve. Kir. Magyar Természettudományi Társulat, Bp., 1881., és Gould, Stephen Jay: Az elméricskélt ember. Typotex, Bp., 1999. 343. old. 59 Fée: Darwin elmélete vagyis a fajok eredésének vizsgálata. Orvosi Hetilap, 1864/40. 617-619. old. 60 Kajetan, Angiolella: I. m., 24. old. ói Gould, Stephen: I. m., 91. old. 62 Török Aurél (szerk): Anthropológiai füzetek I. Franklin Társulat, Bp., 1882. 63 Gould, Stephen: I. m., 118. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom