Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
NOVÁK BÉLA: Fővárosi kaszinók
és csak 1871-ben került a kaszinó tulajdonaba. A Nemzeti Kaszinóról már az alakulást követő években azt terjesztették, hogy zárt arisztokrata klub, ahova egyszerű halandónak lehetetlen bejutnia. A későbbi években ez a nézet általánosan elfogadottá vált. Erről a kérdésről Bölöny József így ír egyik a kaszinóval foglalkozó cikkében: „Az 1878-ban elhunyt kaszinótagok közül 3 gróf volt, 3 báró és 8 fő nem tartozott az arisztokraták közé. A tagok névsorában többek között a következők szerepeknek: Brüll Miksa, Falk Miksa, Hirschler Ignác, Grosz Lajos, Harkányi (eredetileg: Koppély) Frigyes és Károly, Moskovicz Mór, Ulmann Sándor, Vámbéry (korábban: Bamberger) Ármin, Wahrmann Mór, Weisz Bernát, Wodiáner Albert, Béla és Móric, (tagja volt a kaszinónak Jókai és Klapka is). A 730 tagból 367 fő, tehát több mint a fele nem volt arisztokrata! A most felsoroltak pedig nem, vagy akkor még nem nevezhetők „iparbáróknak" de kivétel nélkül zsidó származásúak voltak." 10 Egy másik tanulmány viszont így fogalmaz: „Számításaim alátámasztják azt, hogy méltán nevezték mágnáskaszinónak, az arisztokráciának ezt a gyülekezőhelyét. A kaszinó megalakulásától, 1941-ig vizsgáltam a Nemzeti Casino összetételét rangok, címek szerint. Minden időszakban a kaszinótagok legalább a fele rendelkezett hercegi, grófi, bárói címmel s ezek több mint 2/3-a gróf volt." 11 Itt tehát két eltérő véleménnyel találkozhatunk, akárhogyan is nézzük azonban a számokat, a tény az, hogy a Nemzeti Kaszinónak volt a legtöbb arisztokrata tagja. A közvélemény és a korabeli sajtó szóhasználatában pedig talán nem véletlenül rögzült meg a „mágnáskaszinó" elnevezés. A Nemzeti Kaszinó példáját számos helyen követték az országban, és sorra alakultak meg a különböző társaskörök, amelyek nálunk, ellentétben az angliai gyakorlattal, a kaszinó nevet vették fel. A „casino" olaszul házikót jelent, ám érdekes magyarázatot találhatunk a „Hasznos Mulatságok" egyik 1829-es számában, hogy miért hívták így ezeket a köröket. E szerint a híres itáliai Monte Cassino bencés kolostoráról nevezték el őket. Itt ugyanis már a kora középkor óta gyógyítottak a tudós barátok az általuk készített balzsamokkal és a közelben fakadó gyógyvízzel. Messze földről érkezrek a gyógyulni vágyók, akik az itt eltöltött idő alatt élénk társasági életet éltek, melyet hazatérésük után is folytatni kívántak, ezért kis társasköröket hoztak létre, amelyeket a kolostor után casinónak neveztek el. 12 A vidéken alakult kaszinók a Nemzeti Kaszinót tekintették példaképüknek, szabályzatát igyekeztek lemásolni, pedig tulajdonképpen nem is az első volt az országban. Megalakulása előtt egy évvel, a brassói szászok már létrehoztak egyet. 13 Ám ahhoz kétség sem férhet, hogy a Széchenyi nevével fémjelzett, pestit tekinthetjük a hazai 9 Bölöny, i. m., 21. old. 10 U.O., 20. old. H Nagy Beáta: Az elit társasélete a klubok kaszinók keretében. In: Rendi társadalom - Polgári társadalom. Salgótarján 1987. 69. old. 12 Hasznos Mulatságok, 1829/37. 291-292. old. 13 Pajkossy Gábor: Egyesületek a reformkori Magyarországon. História, 1993/2.7. old.