Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

KERÉNYI FERENC: A színház mint társaséleti színtér

hibáit, de azt körülményeikből magyarázza; egyik csoportjuk mindent lenéz, ami magyar (hangadóik az Európát megjárt uracsok, akik ezzel vélt műveltségüket fitogtatják), végül akad egy csapat, amely hazafiságból mindent éljenez, ami magyar.

11 Széchenyi István 1832-ben néven is nevezte „a szemtelen és betyár magaviselet" hordozóit; a karzat nemesi ifjúsága, a jurátusi kar az, aki a nemesi szabadság orvén lelkesedik, sőt dühöng. Ok lelkesedtek Déryné és Kántorné vendégjátékán (1822, illetve 1824), éljenezték a vendégművészek magyar megszólalásait, tüntettek a magyar arisztokraták dédelgette, müncheni Charlotte Magn ellen, sőt Wesselényi Miklóst párbajig provokálták. Tőlük Széchenyi és nyomában a sajtó a törzsközönséget féltette, hiszen színházba járnak „sokan, mert ott bizonyosan találkozni ismerőssel, baráttal..." . Márpedig a „társalkodás , azaz a különböző társadalmi osztályok és rétegek érintkezése gyakorlati megnyilvánulása volt a teformerek érdekegyesítő politikájának. Nemcsak a játszott színművek tematikájában, de a nézőtéren is, és körükbe Széchenyinél maradva - beletartoztak a változatosságot kereső öregurak, a látni és láttatni szándékozó hölgyek, a pihenést kcreső hivatalnokok. A Pest-Budán állandósulni akaró magyar színészet a várszínházi évek alatt (1833-1837) szerezte meg a Nemzeti Színház működtetéséhez majd nélkülözhetetlen tapasztalatokat. Önfenntartásuk Budán (akár korábban a németeknek) nem sikerült, de kialakult törzsközönségük, mintegy 500 fő. 1834/35-ben a bérletezhető helyek 38 százalékát kötötték le előre: 17 arisztokrata páholybérlőt, a kormányszervek (Helytattótanács, Kamara, Generalkommando) 114 tisztviselőjét és 85, városi polgárjoggal rendelkezett bérletest ismerünk név szerint is közülük; száz fölött • 1_ fi É. I € 13 volt a joghallgatók és gyakornokok száma. Már 1833-ban használták a „vasárnapi darab" meghatározást: tündérbohózatok, melodrámák, vígjátékok szerepeltek a kispolgári, két kezük munkája után élő közönséghányad szórakoztatására. A legolcsóbb, karzati és a legdrágább, I. emeleti páholy napi árának szorzója húszszoros volt ugyan, ám a páholyban megjelentek az első polgári bérlők (Pregardt János, a pesti Casino igazgatója, Ignjátovics János budai szenátot, Mayerfy Xavér dúsgazdag pesti polgár); a földszinten pedig - a férőhelyek számának csökkenése révén is - megszűnt a „nemesi" és a „polgári" helyosztály megkülönböztetése. Páholya volt a Magyar Tudós Társaságnak is, és közgyűlésük tagjainak megjelenése Vörösmarty Mihály Vérnász című díjazott tragédiájának ősbemutatóján (1834. november 8.) már sajtóhírnek számított. Groteszk közjáték: arra a hitre, hogy a nádor elmegy a színházba (1836. május 5-én), előadás alatt telt meg a nézőtér, alkalmasint hivatalviselőkkel. Jellemző viszont a nyilvánosság vál11 A magyar színikritika kezdetei 1790-183 7. l-l il. s. a. r. Kerényi Ferenc, Bp., 2000. 141. old. (A magyar irodalomtörténetirás forrásai 16-18.) 12 Széchenyi István: Magyar játékszínrűl. Pest 1982. 60. old. (Hasonmás kiadás: Bp., 1987.) 13 Kerényi Ferenc: A budai Várszínház bérletes közönsége (1834-1835), ItK 1977. 363-367. old.