Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
WAKTOR ANDREA: „Kegyelmes Büzérnagy!... Én ábrándozom a bécsi szép napokról."
[Takáts beceneve], mert ha egymást nem szeretjük, a fene se szeret minket." Minden visszaemlékező említi és elismeri, hogy szívesen támogatta a fiatal, feltörekvő tehetségeket, pénzzel, munkaalkalommal („dolgozva dolgoztatott" 4 ), lakhatási lehetőséggel, állásra ajánlással. S hogy ez mennyire belülről jövő, elhatározott szándéka volt, s nem múló szeszély vagy a különcködés egyik formája, arra bizonyíték egy levél 1895-ből, amelyet Szilágyi Sándornak írt: „Rám a Principális Úr szeretete egy kötelességet rótt, mely bennem az embert nemesítette meg. Ugyanis azon a módon járókel én is a nálamnál fiatalabb nemzedékkel, örülök, ha tehetek értök valamit, s ez az én megnyugvásom. Csak így lehet közszellemet teremteni, csak így a jövőt megalapítani." 49 A különös kettősséget, amely a pátosztól sem mentes, a magyar jövőt szem előtt tartó levél és Thallóczy cinikus tréfái között feszül, indokolhatja, hogy a társaság mindenkori középpontja korántsem volt elégedett azzal, amit elért. Hivatalnokpályáján igazán sikeres volt, hiszen 1908-ban a közös pénzügyminisztérium osztályfőnüke lett, 1915-ben pedig a megszállt Szerbia polgári kormányzójává nevezték ki. Mégis mindig volt benne vágy egy megírandó nagy történelmi munka után, amelyet napi elfoglaltsága mellett képtelen volt előkészíteni, átgondolni. Ez a kívülről sikeresnek látszó ember nagyon keserű sorokat tudott írni naplójába egy Imperiál-beli bankett után: „Egy csinos kis fejfájás és jókora macskanyösz volt a tiszta haszon belőle s egy jókora darab remény, hogy 1 sz lesz belőlem ezen a pályán. Azaz még az sem, mert azzal legalább gummiként törölni lehet, de én már csak nem is törlők. No de mindegy." 50 A fiatalokban viszont talán a lehetőséget is ünnepelte, hogy még nagyobb az esélyük a kibontakozásra. A ház legbelső köréhez tartozott két ifjú tehetséges képzőművész: Révész Imre, a Munkácsy-ösztöndíj első nyertese, és Tury Gyula. Ok egyrészt Thallóczy könyveihez és a Magyar Történelmi Társulat kiadványaihoz készítettek illusztrációkat, ezáltal állandó megbízáshoz, anyagi biztonsághoz jutottak. Másrészt Tury volt a tanya piktora, ő festette a hírhedt freskókat, amelyek nagy sikert arattak a vadabb ízlésű látogatók között. A fiatal támogatottak között voltak időnként hölgyek is, akik közül némelyik bennlakóként is a tanyára került. Ehhez ünnepélyes leánnyá fogadási ceremónia dukált, s a családi vacsorán a többiek is elfogadták az új leányt. Közülük háromnak ismerjük a nevét: „Fehérke": Farkas Blanka, „Fekete lányom": Olteán Klotild és „Sáry": Sebeők Sári. Utóbbit 1905-ben Csánki Dezső ajánlotta Thallóczy védőszárnyai alá mint anyósa testvérének, dr. Sebeők Antal honvéd-főtörzsorvosnak a lányát. Sebeők Sáry a bécsi Operához szerződött, saját lakása is volt, inkább a társasági bevezetését és erkölcseinek 47 Thallóczy Lajos levele Takáts Sándorhoz, Bp., 1916. január 23., OSZK Kézirattár. 48 Horánszky Lajos: Magyarok Bécsben, Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre. Bp., 1941., Thallóczy Lajos-Társaság kiadványai 10. old. 49 Thallóczy Lajos levele Szilágyi Sándorhoz, Bécs, 1895. május 8., OSZK Kézirattár, Levelestár, 96. levél. so Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459,1. kötet, 597. old. sí Thallóczy Lajos levele Takáts Sándornak, Bécs, 1907. november 14., OSZK Kézirattár.