Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

CSÁSZTVAY TÜNDE: Szalon-Garnitúra

berek intim szférájának újsághírei azonban még sokáig szinte kizárólag a pozitív kicsengésű, szeretetteljes eseményekről tudósítottak (kivéve az 1880-as években egyre sűrűsödő párbaj-ügyeket vagy öngyilkossági drámákat). A nyilvános sajtóban a közszereplők kínos ügyeire vonatkozó célozgatásokat jó ideig csupán az élclapok (vagy a nagyon szűk kötben olvasható magánkiadású alkalmi lapok) merték közölni, a többi újság még sokáig csak a nagyon érzékeny füleknek meghallható és megfejthető utalásokkal ügyeskedett. Am vitathatatlan, hogy akkoriban még alapszabályként működött az is, hogy többnyire tényleg csak a nagyobb formátumú vagy formabontó egyéniségek magánéleti hírei számíthattak komolyabb közönségpiacra. Szerencsénkre a Jókai-Feszty-szalonban több is akadt, s ez - látszólag legalábbis - megkönnyíti a szalonélet rejtelmeit kutatók dolgát. Még ennél is nagyobb szerencsénkre a sok-sok hozzátartozó, rokon és családtag, valamint a számos szalonvendég sokat és sokszor emlékezett és még többet pletykált, még ha ezek többsége tíz-húsz-harminc (sőt esetenként hetven évvel) később látott is napvilágot, és az időközben lezajlott események erős torzítótüktében jelent is meg. Igaz, éppen ez jelenti a legnagyobb gondot is, hiszen a forráskritika fogódzói csak ritkán alkalmazhatók a „pletykakritika" esetében. Elő-szalon Arra, hogy a Feszty-szalon pontosan mikor született meg, nem egyszerű a válasz. Mert az attól függ, honnan nézzük. A nagy fényű, későbbi Feszty-szalon ugyanis Jókainak már a Sándor utcai, még csak ideiglenesen működő szalonjából táplálkozva és annak mintáját felhasználva nőtt ki. Róza — a vasakaratú nagymama, Labotfalvi Róza hatásától felszabadultan - elhatározta, minden igyekezetével azon lesz, hogy módszeresen - és bevallottan az addigi kialakított életmód ellenében - feledtesse a legendává nőtt Laborfalvi emlékét, és felvidítsa a gyászoló Jókait. Róza 1904-ben (már Jókai halála után írt) visszaemlékezése szerint elsőként Jókai be- és elzártságát tartotta fontosnak felszámolni. Róza művészeti tanulmányait félbehagyva - az összetört Jókaihoz hazatérve (ekkor még) egyetlen zokszót sem ejtett arról, hogyan kellett lemondania élete minden álmáról, hogyan húzta keresztül minden teménységét nagyanyja betegsége, majd közeli halála és Jókai elesettsége. Róza művészi becsvágyának és akaratának tényleg csak önlegitimációs pótlékaként, de mégiscsak pótlékként tűnhetett fel egy Jókai köré épített irodalmi-művészeti szalon kiépítésének sietős terve, mely olyannyira fontos volt, hogy megindításával ki sem várta az akkor még igencsak kötelezőnek tekintett gyászév leteltét. A Sándor utcai társasélet még a gyászév letelte előtt, tehát 1887 őszén megindult. Fényes estelivel, a megváltozott életvitel nyilvánvaló demonstrációjának szándékával - és a rokonok nem kis megütközésére éppen azon a napon, amikor felállították Labotfalvi Róza síremlékét. Ekkortól - legalábbis Mikszáth szetint - „valóságos idilli élet" kezdődött. „Leány és apa versenyeztek, hog>' egymásnak örömet okozzanak. Róza Jókainak hitt társaságot, írókat, aki-