Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
DEDE FRANCISKA: A szalonember: Justh Zsigmond
sentiája); s végül olyan boldog halandók (ezek szánna alig megy a húszra), kik hétfőnként a Sully Prudhomme által praesidált ebédekre is bejutottak. Hogy valaki ezen nyolcz terítékű ebédre meg legyen híva, annak valóban át kellett a »Cours de 27 * j à i à conversation« minden nehézségén esnie, az képesítve van arra, hogy a Comtesse Diane »honfitarsanak« vallhassa magát a szellem birodalmában. Comtesse Diane „kis péntekjeinek" rendszeres vendégei közé tartozott (néhány társaságbeli hölgyön kívül) a Merinos néven író költő, Eugéne Monton; a nagy parnasszista költő, Sully Prudhomme; a Jean Lahore néven író Cazalis; a költő Jean Aicard; a Revue Littéraire et Artistique szerkesztője, Jean Berge és a kritikáiról híres - és népszerű Jules Lemaître. Comtesse Diane azzal is kivívta a párizsiak bámulatát, hogy két kötetet is megjelentetett: Maximes de la vie címmel maximáit (1883), Le Livre d 'Or címmel pedig egy akkortájt népszerű társasági játék összegyűjtött „eredményét" adta közre: megadott kérdésekre érkezett feleleteket. (A kérdéseket - mint például „mi a féltékenység?"—a társaság tette fel és jeles tagjai 29 válaszolták meg.) S hogy mivel töltik az időt az efféle szalonokban? Zenélnek, verseket szavalnak vagy olvasnak fel és mindenekelőtt és mindenekfelett: társalognak. A különböző aktuális pletykákon és híreken (valamint a társaság tagjainak megszólásán) túlmenően elsősorban művészekről, alkotásokról, színházi előadásokról, a jelenlévő - vagy távollévő 27 társalgási tanfolyam 28 Justh Zsigmond, i. m., 474. old. 29 Comtesse Diane kötete akkor készült, amikor Justh szerzők megjelent munkáiról van szó. És természetesen a kor nagy problémáiról. A szellemes társalgás éppoly elismerést arat, mint sikerült művészi alkotások. Justh tisztán látja, hogy az irodalmi (vagy művészi) szalon túlmutat a pillanatnyi sikereken és egyes alkalmakon. Lényegi eleme, hogy ismerkedési lehetőséget nyújt, kapcsolatok kiépítését teszi lehetővé. Ezek a találkozások később más helyszíneken is folytatódhatnak, s nemcsak az emberi kapcsolatok hálóját szélesítik, hanem kiterjednek Párizs - sőt, sokszor a határokon túllépve más országok - nyilvános és magántereire, lakóinak művészi, társasés magánéletére is. A legzártabb, legszemélyesebb magántér, a lakás Justh külföldi művészbarátai esetében többnyire hotel- vagy bérelt szoba, amelynek nem igazán jellemzője az egyéni ízlés és az otthonosság. Mégis Justh (aki nagyra becsüli a közvetlen, intim, őszinte beszélgetéseket) többször fogadja magánál barátait villásreggelire, teára vagy akár csak rövidebb látogatásra. Az sem ritka, hogy egyik-másik ismerőse személyesen jön el érte valamely program előtt (mint a fiatal Domenico Orsini, aki - mint Justh megjegyzi - mindig eltalálja azt a reggelt, amikor egy-egy hosszúra nyúló éjszakázás után szüksége lenne még pihenésre). A francia írók appartement-jai - akár a faubourg-beli paloták - nemegyszer sajátos műegészként hatnak, berendezésükben azonban nem annyira a hovatartozás kifejezése, mint inkább az önbemutatás szándéka a legfőbb szervező erő. Talán az egyik legérdekesebb Párizsba érkezett. Justh könyvtárában egy dedikált példányt őrzött, amely ma az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében található.
