Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)

MERÉNYI HAJNALKA: A Pulszky-Szalon

esi 1 ', Thallóczy Lajos pedig „Igen tisztelt Thallóczy úr"-ból előbb „Kedves Polgár­társ", majd „Édes Lajos" és „Drága Fiam". 43 Az utóbbi megszólítás valószínű­leg kijárt Marczali Henriknek is, hiszen az ő visszaemlékezéseiben ezt olvashatjuk: „Polyxena kegyes volt ruháimmal s nyakra­valómmal törődni, amiért leány létére - és noha fiatalabb volt nálam - a »mama« cím­mel tiszteltem meg." Marczalihoz hasonlóan a fiatalok körébe tartozott a tehetséges régész Hampel József is, aki - mint a Pulszky-háznál otthonosabb ember - hamarosan Marczali „nevelő"-jéül szegődött, és később, sok évi ismeretség után egészen a Pulszky család tagja lett, mi­vel 1883-ban feleségül vette Polyxénát. Ekkoriban, a nyolcvanas évek elején szűnhetett meg a Pulszky-szalon, nem utolsósorban éppen azért, mert Polyxena férjhez ment: azután már nem tudott volna úgy segíteni az apjának az előkészületek­ben és a vendégfogadásban, mint azelőtt. Emellett azonban sok minden más is köz­rejátszhatott Pulszky döntésében, hogy vé­get vet az estélyeknek. Talán segít a hely­zet megértésében, ha megvizsgáljuk, miért is kezdte, kezdhette annak idején a szalon­tartást. Marczali Henrik úgy látta, hogy a haza­telepedő Pulszky Ferencnek hiányzott az Európa nyugati felén megszokott társas­élet. „Hazatétte után mintha érezte volna a hiányt, mely a nemzetközi szellemi elő­kelőségekkel való mindennapos társalgásá­nak megszűnéséből következett." 45 Ennek a hiánynak az enyhítésére szolgált a saját i3 Pulszky Polyxena levelei Szilágyi Sándorhoz és Thallóczy Lajoshoz. 44 Marczali, 106. old. szalon. Saját egyrészt azért, mert ha olyan jellegű társaságba vágyott, amilyen nála ké­sőbb kialakult, magának kellett létrehoz­nia. Másrészt házigazdaként szereplési le­hetőségei is szélesebbek voltak, mint egy­szerű vendégként, és az ilyesmi kedvére volt Pulszkynak. A vendéglátó szerepe nemcsak neki, hanem egész családjának előnyös megmutatkozási lehetőséget je­lentett. A Fővárosi Lapokban olvashatjuk a következő sorokat a szalon szokásos lefo­lyásáról: „Itt a házi úr mutogatja s magya­rázza műkincseit, ... vagy olvas föl valami érdekes levelet a múltból; ott derék fia, a tudós gyermek, Károly mutatja a rendezés alatt lévő iparmúzeumi tárgyakat, vagy fia­tal leánya bájol el époly eszes, mint kedves csevegésével." 46 Pulszky egyetlen lánya, Polyxena - aki okos volt, szellemes és ked­ves, bájosnak is mondták, de szépnek nem­igen - különösen örülhetett a szalonban él­vezett helyzetének: a vetélytársnők teljes hiányának. Pulszky Ferenc és szalonja tekintélyét és befolyását emelte Trefort miniszter gya­kori jelenléte. Pulszky és Trefort régi bará­tok voltak ekkor már, a harmincas évek óta tartott a kapcsolatuk, amit az emigráció után felelevenítettek. A két család gyakran találkozott egymással, a lányok együtt bá­loztak, a Pulszky fiúk pedig szárnyaik alá vették a náluk fiatalabb Trefort Ervint. A látszólag jó kapcsolatot azonban olykor né­zeteltétések nehezítették: a Pulszky csalá­don belüli levelezésből kidetül, hogy Tre­fort mint miniszter többször megígérte, hogy szerez pénzt a Múzeum felújítására, is Marczali, 106. old. 16 Fővárosi Lapok, I. h, 301-302. old.

Next

/
Oldalképek
Tartalom