Társasélet Pesten és Budán - Budapesti Negyed 46. (2004. tél)
TULI ANDREA: A zöld színpad
talos, a környékbeli mulatókat, kávéházakat, kocsmákat szállta meg. Költségigényes volta miatt a lósport a legexkluzívabb sportok körébe tartozott, ezáltal a társadalmi rétegek közötti különbséget is megjelenítette. A kisemberek legfeljebb nézőként élvezhették az eseményeket. A versenypálya publikuma kettős tagozódást mutatott: nemcsak vagyona, illetve rangja szerint elfoglalt helye alapján különült el egymástól, hanem bevonódottsága, azaz aktivitása, illetve passzivitása mértéke szerint is, vagyis hogy valaki istállótulajdonosként, fogadóként vagy passzív szemlélőként volt-e jelen. Istállótulajdonos azonban nem lehetett akárki. A lovak tartásához és a lovaregyleti tagsághoz nemcsak vagyon, hanem erkölcsi feddhetetlenség is kellett. A reformkor idején a tenyésztők és futtatók a „társaság javából" kerültek ki, így a Széchenyi, Károlyi, Andrássy, Keglevich, Esterházy, Pejacsevics grófi, a Wesselényi, Orczy és Brüdern bárói családok tagjaiból. Az 1860-as években a futtatők sorában nagy pénzemberek is megjelentek, például a Blaskovichok, a Baltazziak, Henckciek, Rotschildok. Az 1880-as években a sörgyárosok és bankárok még fokozottabban kapcsolódtak be: Dreher Antal, Mauthner-Markhof Victor, Springer Gusztáv és természetesen a Rotschildok továbbra sem maradhattak ki a sorból. Ezzel párhuzamosan a pesti nagydíjak nyerőlistáján a tulajdonosok között egyre ritkábban szerepelt a Széchenyi-kortársak és -utódok neve. De képviseltették magukat még arisztokrata színek is, id. Apponyi Antalé, a tatai Esterházy Miklósé, Zichy Béláé, Zichy Lívia grófnőé vagy akár az Üchtri tzeké, Wenckhei meké. Tribünjegy 1899-ből „A tehetősebbek bérelhettek emeleti páholyt 10, földszintit 15 Ft-ért. "
