A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

TÓTH VILMOS A Farkasréti temető története

a koalíciós háborúkban elszenvedett vereségei, különösen a győri csata révén maradt fenn, sőt, Alvinczy a nosztalgikus nemesi múltidézés egyik pillérét jelentő utolsó inszurrekció miatt a magyar katonai anekdotakincs legismertebb hősei közé került. Vízivárosi sírhelyének egykori nevezetessége, a baldachinos sírépület mára megsemmisült, hatalmas kőurnája azonban megvan mint a Kerepesi úti temető egyik legrégibb síremléke. Egykor mellette nyugodott az 1809-es inszurrekció vezérkari főnöke, hanusfalvi Petrich András altábornagy, a neves hadmérnök, kartográfus és képzőművész is, címeres kőobeliszkje azonban ma már nem temetőben, hanem a Kiscelli Múzeumban található. Sírfelirata felidézésre érdemes: „Hadban dicsőn, békében jámborul, / Esz, tudomány, míveltség, művészet díszeivel." Egykor ebben a sírkertben temették el a koalíciós háborúk számos más neves tisztjét, például báró Anton Dietrich táborszernagyot, Buda várparancsnokainak egyikét, vagy Varjú Győző Mátyást, a nemesi felkelősereg tábori püspökét, akinek empire szarkofágja szinrén a Kiscelli Múzeumba került. A budai katonai pantheonizáció fókuszában értelemszerűen a várparancsnokok álltak. Közülük kiemelendő báró Stwertnik Ágoston altábornagy, aki 1819-től 1838-ig volt Budavár parancsnoka (magyar indigenátusát sírfelirata is feltüntette). A legismertebb várparancsnoki sír azonban kétségtelenül Heinrieh Hentzié, a Budavár 1849-es bevételekor elesett császári tábornoké volt. Az 1849-es ostromkor elesett honvédeket a Tabánban temették el, ezzel szemben a császári hadsereg áldozatai, harminc tiszt és több száz közkatona a Vízivárosi katonaremetőben kapott nyugvóhelyet. Hentzi mellett köztük volt Alois Allnoch, a Lánchíd helyett önmagát felrobbantó ezredes is. 1899-ben, a Hentzi-emlékmű áthelyezésekor exhumálták, majd a monumentum alatt, a hűvösvölgyi kadétiskola parkjában temették el őket. Bár az emlékművet 1918-ban lerombolták, a császári tisztek sírboltja ma is ott található. Az elesett osztrák katonák közös — másodlagosan felhasznált, eredetileg 1810 körül készült — vízivárosi síremléke előbb a Németvölgyi, majd a Kerepesi úti temetőbe került (némileg bonyolítja a helyzetet, hogy Hentzi és Allnoch neve ezen is szerepel). A vízivárosi 1848-49-es osztrák emlékek a kiegyezést követően érthető népszerűtlenségnek voltak kitéve, a lapok többször felemlegették például az 1848-ban elesett báró Maasburg József főhadnagy sírját, amelynek felirata nyíltan becsmérelte a magyarokat. A Vízivárosi katonatemető mégsem volt teljes mértékben a császáriaké. Jó néhány volt 48-as honvédet is eltemettek itt: olyanokat, akiket 1867 után reaktiváltak, s később a közös hadsereg vagy a honvédség tisztjeként vonultak nyugalomba, például a lengyel származású honvéd századost, Zulawsky Simont, vagy balajthi Szász Mihály őrnagyot, Pest város volt térparancsnokát. A temető egyik neves emléke a Fackh család tagjai közt nyugvó Kakowska Paulának, az Aradon kivégzett Poeltenberg tábornok özvegyének sírja volt. A katonai temető további nevezetessége, hogy 1914-ben mellette, egy beépítetlen telken találta meg Gárdonyi Albert főlevéltárnokés Bartucz Lajos antropológus a magyar jakobinus mozgalom 1795-ben ki-