A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)
SCHÖPFLIN ALADÁR Temetés után egy nappal
Temetés után egy nappal SCHÖPFUN ALADÁR K affka Margit temetése a farkasréti temetőben, ólmos-esős zord decemberi alkonykor, a háborús katasztrófa pánikjában és a spanyol-betegség szörnyűségének tetőpontján vergődő város felett. Harmincan-negyvenen lehettünk, félelemtől vacogva, hidegtől dideregve, rompa fájással gyötört szívünkben — még ma is iszonyat fog el, ha álmatlan éjjel rágondolok. Akkor éreztem először életemben a halál borzalmas valóságát. Az volt az érzésem, hogy most minden meghal. Ady Endre temetése, a forradalmi földindulás legbizonytalanabb napjaiban, rendetlenség, zűrzavar, kegyeletlen lárma és tolongás, egy szépen elgondolt terv silány megvalósítása, mély bánat elközönségesedése ostoba rendezési hibákon, — maga volt a saját tehetetlenségében fuldokló forradalom gyászos képe: de képe Ady elrontott életének is. Van-e valami kapcsolat a halott között és a között, hogy hogyan temetik? Tóth Árpád temetése. A Svábhegy felé felkúszó, széles kilátást nyújtó temetőben, a langyos őszi délután már alkonyba kezd fordulni, a nap már a hegy mögött, a sírokon a nemrég múlt halottak napjának fehér őszirózsái hervadoznak, a fák alján friss sárga levél-réteg, a párás meleg levegőben már érik a közeledő tél ígérete, férfiak, nők jönnek, sokan, mindenféle emberek, mégis egyfélék, szinte társadalmi különbség nélkül, mintha egy-ugyanazon felekezet tagjai volnának, mind meghatva a könnyek szélén vagy kitörő könnyek közt, semmi póz, semmi temetői frázis, még a pap is mérsékli kálvinista páthoszát, csupa bensőséges szomorúság, a jelenlevők között valami különös intimitás, igazán mind olyanok, akik ezt a friss halottat szerették és megértették. Tóth Árpád kis szektája volt ez, azok, akiknek szíve befogadta magába ennek a tiszta embernek tiszta költészetét. Semmi kon-
