A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Margitka

Egy hét múlva a rokonnak nyílt levelezőlapot küldött, melyre felül egy könyöklő angyalkár rajzolt, s az angyalkát maga színezte ki rózsaszínre, a felhőt világoskékre. Alája ákom-bákom betűkkel mindössze ennyit írt: Margitka. Néhány napra rá jelenlétemben telefonon szólította föl a nagyiparost. Vékony cérnahangon, ahogy az egynapos angyalkák beszélhetnek, ezt mondta: — Kálmán bácsi, ne feledkezz meg rólam. Természetesen erre az izenetére s a leveleire egyáltalán nem kapott választ. Mi már rég meg is feledkeztünk a gyászos-bolond tréfáról. Egy késő őszi napon azonban a temetőben kószálva döbbenten álltunk meg a családi kripta előtt. Fehér munkakabátban, létrán, kőfaragó dolgozott ott vésővel-kalapáccsal. Margitka nevének utolsó betűjét véste ki. Aztán be is aranyozta. — Lásd — szólt Esti, boldogan és elégedetten, hogy Margitkát végre bepártfogolta a családi közösségbe —, mégiscsak hatalmas a gondolat. Ez pedig nem is volt gondolat, csak afféle szeszély. De most itt van szilárd gránitban, érzékelhetőleg s kézzéIfoghatólag, semmiféle vihar se mossa le róla, és ragyog, mindörökké. Kosztolányi Dezső: Margitka. In: Novellák. Harmadik kötet. Budapest, Szépirodalmi, 1951. 224-226. old.