A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)
TÓTH VILMOS A Farkasréti temető története
évtizedeire jellemző temetkezési kultúrát tüktöző síremlékek pedig a rejtett értéket. Erről a periódusról, éppen relatív ismeretlensége miatt, az alábbiakban hasonló terjedelemben esik szó, mint az 1952 utáni időszakról (bár ez az olvasat nem felel meg a tényleges aránynak). A régi farkasréti síremlékek jelentős része más temetőkből került ide, számos olyan is akad köztük, amely régebbi, mint maga Farkasrét. Utóbbi egyik fő jellemzője, hogy a 20. század nagy részében befogadó remetőként működött, elsősorban a régi budai temetők — a harmincas évek végén felszámolt Tabáni és Vízivárosi, valamint az 1963-ban megszüntetett Németvölgyi temető — öröksége révén, de temérdek síremlék került ide a Kerepesi úti temetőből, s jó néhány a Rákoskeresztúri temetőből is. Farkasrét nemcsak politikai értelemben eklektikus, sokrétű és mozaikszerű, hanem általában a neves személyek, valamint a temetkezési kultúra tekintetében is. Síremlékei, bár nem eredeti helyükön állva, a 19. század derekától napjainkig szemléltetik a funerális kultúra változásait. Számos olyan síremlék is fennmaradt — nagyobb számban az 1920-as évektől —, amely eredetileg is Farkasréten állt, s legfeljebb a temetőn belül helyezték át. Szűkebb értelemben ezek összessége tekinthető a „régi farkasréti" emlékanyagnak (tágabb értelemben ide sorolhatóak a más temetőkből ide került sírok is). A 20. század első feléből származó, eredeti farkasréti emlékek mennyisége már elegendő ahhoz, hogy a sírkert bizonyos részein térszervező erejük legyen, és meghatározó módon befolyásolják az összképet. Mivel kellően nagy számban fennmaradtak, egyegy általánosítás is megkockáztatható velük kapcsolatban. A korai farkasréti síremlékeken több, egyszerre ripikus és speciális vonás is felfedezhető, amelyek hangsúlyosan rányomják bélyegüket a környezerre. A Kerepesi úti temetőhöz képest más a síremlékek aurája, mások a jellegzetes vizuális toposzok, a leggyakrabban használt szimbólumok. Mindez szoros összefüggésben áll azzal, hogy Farkasrét a 20. század közepéig hivatalosan is csupán Buda, s nem a főváros temetője volt. Ennél is fontosabb, hogy a Kerepesi úti temető reprezentatív részei a dualizmus korában, a liberalizmus és a szekularizáció diadalai idején épültek ki, ezzel szemben Farkasréten a korai síremlékek döntő többsége a Ilorthy-korszakból maradt fenn. A Kerepesi úti temető világiasságát a korabeli konzervatív publicisztika tényként kezelte. „Kiépítésének és stílusának fénykora a liberalizmus, vagy mondjuk értelmesebben: az Istentől elfordulás s az elvilágiasodás korára esik" —jelentette ki Nyisztor Zoltán a Nemzeti Ujság-ban, hangsúlyozottan a síremlékekre, a miliőre, s nem az ott nyugvókra célozva. 2 A régi farkasréti emlékeken ezzel szemben egyértelműen a két világháború közti évtizedek kissé komor atmoszférája dominál. Közismert, hogy a dualizmus korának meghatározó politikai-eszmetörténeti irányzata, a liberális nacionalizmus az első világháborút és az ország szétesését követően gyors és minőségi változáson ment ke2 Nyisztor Zoltán: A kerepesi-temefőben. Nemzeti Újság, 1942. november 8.