A Farkasréti Temető 1. - Budapesti Negyed 40. (2003. nyár)

ZSIGMOND JÁNOS A Farkasréti régi katonatemető

egyszerűbb lett a képlet, bár az állampolgárság szabad megválasztásával volt lehetőség korábban nem magyar honosok befogadására is. Az idő nemcsak a dualista állam fölött múlt el, hanem egyszerű biológiai okból az egykori 1848-as honvédek is egymás után kaptak égi behívót. És bár számszerűen itt nem képviseltek nagy részt, mindenképpen beszélni kell róluk. Intézményesen nem temettek Farkasrétre negyvennyolcasokat, nem volt parcellájuk. Kerültek néhányan a katonatemetőbe, de ugyanúgy a temető más helyeire is, többnyire családi kapcsolatok révén. Az idők folyamán — főleg a centenáriumi tervekkel kapcsolatban, de már 1942-ben is — voltak kezdeményezések arra, hogy lehetőleg egy helyen kapjanak méltó, felkereshető együttest az elkövetkezendőkben. Ez azonban nagyon esetleges volt, mert nem is tudtak mindenkiről, a család nem jelentkezett a felhívásra vagy nem is akarták halottjukat máshova helyeztetni. Az a helyzet alakult ki, hogy akit felleltek, elkezdte vagy folytatta temetők közti vándorlását, hisz volt, aki már a szomszédos sírkerteket is megjárta, majd a Németvölgyibe gyűjtve, onnan a hatvanas évek elején a Kerepesibe zsúfolódott, tendenciózus környezetbe. Meg kell mondani, budai elhelyezésük előbbi helyeikből adódóan indokoltabb volt és sokkal méltóbb is hozzájuk. Erre nézve maradtak fenn szép emlékezések és ábrázolások, amelyek bizonyítják ezt. Egy emlékeztető maradt, a közös Honvédemlék, amely ugyan nem farkasréti, de jelentősége, hogy németvölgyi helyén az obeliszk alatt ott van a budavári ostrom honvédhalottainak több mint 150 fős tömegsírja. A még kihasználatlan helyek betemetésével meg a néhány létezett gyermeksor átalakításával — ami gyakorlatilag már a második hullám időszakára esik — lényegében lezárult az első korszak a régi temető életében. Életében, mert ekkor még valóságosan működő, önálló egységként létezett az anyatemető keretein belül. Anélkül, hogy a nagy adattár dolgába keverednénk, lássunk néhány korai halottat, kiknek életpályája vagy neve már bizonyos történelmi levegőt áraszt a 21. században. 1848-as honvéd, tizedesből százados, utána besorozván megjárta az itáliai hadjáratot Solferinóig, majd az új honvédség altábornagya és Ludovika-parancsnok: nemesságodi Szvetics József. Vagy a századelőn eltemetett (és eltűnt) Wysocki Marian netán testvére lehetett a Józef nevű lengyel légiós tábornok névrokonának? A Taxis bárók nyilván a híres Thurn-Taxis családhoz kötődnek. A Vízivárosi temetőt képviseli Elias Hoogh kapitány eredeti köve, aki már 1874-ben elhalálozott. Egy még régebbi időre utaló felirat mondandóját a Pétsics síron nem sikerült értelmezni: „...az 1697 évi zentai csata ősi emlékével." Lehet hogy eg)' ős hamva jutott ide oly messziről térben és időben? Von Herle tábornok közelebbről, a Kerepesiből érkezett, Mária Terézia-rendet kapott, ki tudja, mikor, ha 1811-ben született. A híres Fabiny család tagjai katonarokonuk révén jutottak ide. Ok sem eredeti helyükön nyugszanak. Az egyetlen román nyelvű „sublocotcnent" 1904-ből, Victor Comsa futólag már előfordult a nyelvkavalkád említésekor. Ma már nem látható. Egy szép gótbetűs tábla hirdette 1918-tól Alexander Wilhelmi, „Oberster Marine-Artillerie Ingenieur" nevét.