Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

mindjárt az elsőn, kiderült, hogy használhatatlan. Hol vannak ettől a ma titkos drámaírói? Határtalan ravaszságukban majdnem eljutottak már oda, ahová sok nyilvános is szeretne eljutni: csak az utolsó pillanatban árulják el, hogy amit írtak, szamárság. Addig ügyesen titkolják. Ha az ember biztosan tudná, hogy a közönség már a második felvonás után elmenekül a színházból, nyugodtan előadhatná a darabot. 236. Én például büszkén, sőt gőgösen éltem abban a tudatban, hogy a színháznak nincs titka számomra. Rengeteg olyan könyvet olvastam el, amely a színházról szól, voltam színházi kritikus is, színházigazgató is, idestova negyven éve annak, hogy első színdarabomat előadták, vagy százötven darabot fordítottam a magyar színpad számára, láttam színházi előadásokat Európának majdnem minden nagyvárosában, nagy és kis színházában, nagy színészek, rendezők megtiszteltek barátságukkal, újságokban és nemzetközi színházi kongresszusokon nyilatkoztam, és hozzászóltam a fontos színházi kérdésekhez, új színházak megnyitó előadásait az én prológjaim előzték meg, vagyis tetőtől talpig úgynevezett színházi ember voltam. Ennélfogva valahányszor azt kérdezték tőlem: mi a színház, ugyanolyan bölcsen, tudósán, bizonytalanul és homályosan feleltem, mint a többi színházi ember. Nem tudtam, mi a színház. Ma tudom csak. Van nekem egy vadonatúj frakkom, idestova tíz éves. Akkor csináltattam, és új darabomnak a premierjére, Budapest első szabója szabta remekbe. Nem akarom leírni ezt a frakkot, noha ez nem túlságosan nagy föladat, rá kell csak néznem, itt fekszik előttem a karosszéken, most vetettem le. Egy kicsit megkopott ez alatt a tíz év alatt, de annak idején csakugyan gyönyörű volt, komoly és tekintélyes, és mégis kecses és elegáns. Akkor nagyon büszke voltam rá, és amikor a közönség tapsolt, elbizakodottan hajlongtam benne a lámpák előtt. Nemcsak darabomtól vártam óriási sikert, frakkomtól is. Amikor az egyik felvonás közben kimentem az utcára, hogy szivarra gyújtsak, két cigarettázó úr éppen frakkomról beszélgetett. Az egyik azt mondta: — A szerző csináltathatott volna új frakkot a premierjére. Nem lepleztem le magamat, nem bizonyítgattam nekik, hogy a frakk új, és először van rajtam, szégyenkezőn elsompolyogtam. Nemrégiben megint premierem volt. Felöltöttem hű öreg frakkomat, amelyet időközben alaposan megtépett a száguldó évek vihara. Bágyadtan szerénykedett vállamon, komolyabb, sőt komorabb volt, mint tíz évvel ezelőtt, és nem volt többé sem kecses, sem elegáns. Éppen csak frakk volt, semmivel sem több. Amikor a közönség elé léptem vele, egy kis aggodalom