Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

den célszerű és hasznos tenyészetet. Nem taszítani el magától semmi örömet, akár a pénz, akár a szerelem, akármi más adja, de nem kerülni egyiktől sem függő helyzetbe, megőrizni mindig a férfiember fölényét azokkal a dolgokkal szemben, amelyek az életben hozzá ütődnek. Nem vetni magát alá semmi szenvedélynek, mert a szenvedély az embert kivetkőzteti önmagából s olyanokat csináltat vele, amiket nem is ő csinál, csak a következményeiket kell viselnie. Nem ambicionálni semmit, mert az ambíció meghamisítja az embert, holott mindenki annyit ér, amennyire igazi tud lenni. Megérteni mindent, amit megérteni érdemes, de nem ítélni, mert az ítélet nem lehet igazságos. Honnan veszi az ember, magával és a világgal tehetetlen lény, azt a bátorságot, hogy ítéljen, mikor nincs az az egyszerű dolog a világon, amit teljesen, maradék nélkül meg tudna érteni? Meglátni minden érem másik oldalát, mert úgyis valószínű, hogy mind a kettőre hamisságot vésett a véső és mert disztichonból jobban lehet epigrammát kihozni, mint egy sor hexameterből. Nem félni a szomorúságtól, mert ha félek tőle, csak annál biztosabban rámjön, ha meg keblemre ölelem, talán mégis ki tudok hozni belőle egy mosolyt. Ez mind az okosság dolga, amely végeredményben nem egyéb, mint fölény az élettel szemben. Heltai Jenőben többé-kevésbé mindebből megvan valami. Egész életében mindent távol tudott magától tartani, ami szelleme harmóniáját megzavarta volna. A sötét, korlátolt fanatizmussal talán nem is tudna egy utcában lakni. Gyűlölködni ostobaságnak tartaná, okos ember sajnálja azt, akit az oktalan gyűlöl. Haragudni sem tud, pedig nem is akarja, hogy igaza legyen. Csak elfogadja az embereket, úgy, amilyenek, úgyse maguk tehetnek róla. Ki hallotta őt politizálni? A közélet cirkuszában jobb publikumnak lenni, mint aktornak — még így is éppen elég port vernek a szemébe, és így is éppen elég rossz illat kerül az ember orrába. Az emberen segíteni nem lehet, tehát nem érdemes izgatódni a sorsán — minden keserűséget bele lehet szorítani egy epigrammába s ezzel elhárítani magától. Az irtózás mindattól, ami ember-boldogítás, politikai és társadalmi agitáció, lárma és heves gesztus, disputa és nagyképűség — az okos kételkedés mindabban, amit az emberek nagyra tartanak —, alapjában véve a lenézés minden ellen, amit az emberek társadalmi konvenció, frázisba csomagolt érdek, hiúság és rosszakarat tégláiból falul építenek a józan megértés, a természetes igazság elé •— Heltai Jenőt arra vitte, hogy egy külön világot teremtsen magának. Ezt a világot írja meg regényeiben és novelláiban. Ebben a világban nincsenek nagyképű, sűrűvérű emberek, itt mindenki könnyen él, mert csak a pillanatnak él, mindenki nagyon egyszerűen és őszintén beszél és cselekszik, mert olyan a levegője, hogy csak egyszerűen lehet benne beszélni és cselekedni.