Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

jesen kivesztek a derűsek és egyeztetők, az équilibre et mesure vidám igazságának képviselői, eltűnt a bölcs. És akkor messzire átvilágító kivételként meg kell említenie Heltai Jenőt, aki egy élet rengeteg munkája után Magyarországon bizonyára egyedül őrizte meg az istenek különösen kegyes ajándékát, a lélek szavakba foglaltató derűjét. Egyenletes fénnyel árad ez a halk mosoly abból a tíz kötetből, amely Heltai Jenő 35 éves irodalmi munkásságának alkalmából a nagy gyűjteményes kiadás első sorozataként most jelent meg az Athenaeum kiadásában. Ez a tíz könyv (Versek, Az asszony körül, írók, színésznők és más csirkefogók, Family Hotel, Színes kövek, Színeiarabok, Az utolsó bohém, Jaguár, A IIl-es, Papírkosár) csupán részlete Heltai Jenő oeuvre-jének, s még így is önmagában zárt egység, a megértés és megértetés nagy összefoglalása, mosolyos jóság az egyre hidegebbé dermedő világban. Az irodalomtörténet már meghatározta Heltai Jenő helyét és hatását a magyar irodalomban. Első versei formai és tartalmi felszabadulást jelentettek a klasszicizáló epigonok üres páthosza alól. Színes prózája, mélységek felett járó könnyedsége a magyar nyelv stílusművei közé sorozza, s színpadi munkássága elhatározó módon befolyásolta az utána következő írói generációt. Egyetlen széles ív Heltai Jenő útja a »Kató dalok«-tól, »Az orvos és a halál«-ig, s ez az ív múltat és jelent, tradíciókat és új irányokat köt össze — harmincöt esztendő után is töretlen fénnyel ragyogva. Hosszan lehetne írni Heltai Jenőről, az élet pedagógusáról, aki nézni és látni tanította az embereket, s a valóság eddig észre sem vett területeit mutatta meg: a könnyű kalandok mélyén elrejtett melankóliát, pillangósorsok futó boldogságát és fájdalmait, a sírásba forduló mosolyt, a szenvedést, amely nevetni tud saját pátoszán, a kis és nagy dolgok örök összefonódását, a folyton áradó élet végtelen ritmusát, amelyet ő kottázott le a legszebben. Aki meg akarja keresni azokat az elemeket, amelyekből Heltai Jenő mindig friss művészete összetevődik, első pillanatban meglepődve látja e művészet részeinek sok paradox ellentétét. Végtelen differenciáltság, árnyalatok, fél szavak, a levegőben megállt mozdulatok, páratlanul finom megérzése egyfelől, s gyermekmosolyú egyszerűség a másik oldalon, amely örök elcsodálkozással nézi a jelenségvilág riasztó sokszínűségét: ez a kettős forrás öntözi frissre Heltai Jenő művészetét. És meg fogja találni benne azt is, ami ezt az írót kiemeli az analizáló esztétika szabályai közül, s szinte testi közelségbe hozza mindenkihez, meg fogja találni ajándékozó közvetlenségét, a bölcs derűs jóságát, amely még a bűnt is csak azért keresi, hogy mielőbb megbocsáthassa... Az alkotó élet gazdagságát és jelentőségét azok a szélesen gyűrűző hatások mérik, amelyek munkássága nyomán keletkeztek. Ebből a szempontból