Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).
A Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének vezetősége. Balról: Lengyel Menyhért, Huszka Jenő, Hegedűs Gyula, Heltai Jenő, Beöthy László és Molnár László 1925 Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár munkás, szétszórva, magára hagyatva, hazájától és egymástól elszakadva, inkább egymással szemben állva, csakúgy, mint mi itthon, egy kis magyar város a nagy francia városban. Szabad-e nem törődnünk ezekkel a véreinkkel? Nem támadom a párizsi magyar követséget, sőt ellenkezőleg. Aminthogy ez a cikkem nem is vonatkozik kizárólag Párizsra, hanem egyformán a világ minden nagy városára, ahol magyarok élnek és magyar iparkodások vajúdnak. Berlinben, Newyorkban ugyanez a helyzet. Ott sem vádolhatnék miatta senkit. Párizsban pedig személyesen győződtem meg arról, milyen lelkesedéssel, milyen megértő melegséggel fáradozik báró Korányi Frigyes minden magyar törekvés révbejuttatásán. És hányszor fut zátonyra egy-egy gondolata, ötlete azért, mert szegények vagyunk. Művészi, irodalmi tervek megvalósítására nincs pénz. Magyar egyesület, magyar könyvtár nyélbeütésére nincs pénz. Kell, hogy legyen. Nem szabad, hogy idegenben élő magyarjaink végül nekünk legyenek idegenek, örökre elvesszenek számunkra. Szükségünk van rájuk a magyarság, a magyar kultúra érdekében, amelynek előretolt harcos csapatai ők. Támogatnunk kell munkájukat azzal, hogy gondjukat viseljük, vigyázunk rájuk, biztatást, segítséget tőlünk kell kap-