Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

tották magukat az évszázadok során rájuk aggatott cafrangoktól. Elindultak az egyedül felfelé vezető útra, az útra, mely az igazság felé vezet. Az élet célja pedig az igazság keresése. Leteszi a szivart, hosszú pipára gyújt, beburkolózik a gomolygó füstfelhőbe. — Az asszony ma már nemcsak pár, feleség, hanem élettárs. Élettárs, aki megosztja a férfival a gondokat, aki vállvetve küzd a küzdelemben, akinek szüksége van erejére, idejére és idegére. A rövid'hajjal'és a mai öltözködésseltömérdek elpazarolt energia szabadult fel és vált produktívvá. — Egy nagy, hatalmas lépéssel mentünk előre a végcél, az ideál felé. Korlátok dőltek le, leplek hullottak le, a meztelenség szépsége felé indulunk. Hamis cafrangok pusztulása perspektívát mutat a paradicsomi állapotok visszatérése felé. Meztelen test és meztelen lélek sejtetni enged egy boldogabb jövőt, amikor senkinek netn lesz leplezni és takarni valója, amikor visszatér a szépség örök értékű kultusza. 191. Mi érdekeset tapasztaltam külföldön?... Szerintem Budapest számára egy igazi külföldi szenzáció van és ez: Heltai Jenő. Az utóbbi hónapokban végigjártam a külföldi metropolisokat és csodálatos, hogy mindenütt rábukkantam Heltai Jenő nyomára. Heltai a magyar irodalmi külügyminiszter! Csöndben, itthonról végzi munkáját, levelez, propagál — harcol. Nagyszerű munkát végez Heltai. Önzetlen és — eredményes munka. Hirdeti és fáradhatatlan küzdelmek között valósítja meg azt a szent teivet, hogy a magyar írókat minél nagyobb számban ismertesse meg és ismertesse el a külfölddel. Lapoknál, színházaknál, a filmek telepein, mindenütt találkoztam Heltai munkásságának nyomaival. Mondhatom, őszintén mondom, az egész irodalmi világhálával és szeretettelfogadja Heltai bámulatos propagandáját. Beszélek erről, mert szeretném, ha itthon is tudomást szereznének azok a hangosak, akik semmit sem tesznek, arról a Heltai Jenőről, aki csöndben, minden hangos szó nélkül mindent megtesz ennek a nagy magyar ügynek alázatos szolgálatában. 192. Büszke vagyok arra, hogy nemcsak különféle hazai színházakban, hanem külföldön is, Bécsben, Londonban, Berlinben és Párizsban sok előadást sikerült átaludnom. Fájdalom, nem mindig zavartalanul. Életem későbbi éveiben ugyanis férfias erényeim koszorújába beleillesztettem a horkolást is. Egyszer a bécsi opera egyik páholyából harsogtam túl a zenekart, pedig nem volt könnyű: a Bolygó hollandit játszották. Őszintén megvallva bántott